Nem hisszük el: kiloptak egy alkatrészt a pilótafülkéből, nem tudott felszállni a repülő

Ilyen is csak Romániában történhet.
Hirdetés

Azt már megszoktuk, hogy a Román Vasúttársasággal (CFR) kalandos utazni, hiszen hol a sínpárból lopnak el egy darabot, hol a lámpákat tápláló vezetékekből. Máskor meg a szerelvény esik szét. Így aztán nem ritka, hogy egy kétórás utat háromszor annyi idő alatt tesz meg az ember. (Legutóbb ITT írtunk egy felháborító esetről.)

De hát a CFR sok sebből vérzik, ezt tudjuk. Azt azonban nem gondoltuk volna, hogy már a repülőtársaságok sem megbízhatók. A Ryanair fapados légitársaság Bukarest–Temesvár járata csütörtökön reggel azért nem tudott felszállni a fővárosból, mert – most fogózzanak meg –

KILOPTAK egy alkatrészt a pilótafülkéből.

Vagy csak egyszerűen eltűnt. Tény, hogy a pilóta nem találta, közölte az egyik utas elmondása alapján a Digi24. „Azt mondták, hogy a pilótafülkéből elloptak egy alkatrészt, és nem tud felszállni a gép. Ezért más gépet küldenek 10 óra körül. Még nem hallottam olyat, hogy valamit ellopjanak a pilótafülkéből” – fogalmazott egy másik utas.

A reptér üzemeltetői elismerték, hogy a gépnek műszaki problémái adódtak,

de a lopás tényét nem erősítették meg. Ellenben a határrendészet vizsgálatot indított az esetleges lopás ügyében. Az utasszállító végül négyórás késéssel – 6.30 helyett 10.29 perckor – tudott csak felszállni a bukaresti Otopeni repülőtérről.

Arról, hogy elérte-e úti célját, még nem érkeztek hírek. Reméljük, nem esett szét!
 

Hirdetés