Jelen szöveg a dw.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Fajként nehezen tudunk szembenézni a kényelmetlen igazságokkal. Milyen könnyedén hazudunk magunknak és dőlünk be mások lódításainak. Akiknek annál könnyebb hazudni, minél aktívabban és buzgóbban járultak hozzá egy nehezen elviselhető valósághoz.

A vízbefulladásra ítélt utasoknak könnyebb volt a Titanic fedélzetén keringőzni, mely éppen nekiment egy jéghegynek, kettétört és elkerülhetetlenül a tenger fenekére süllyedt, mint elfogadni a valóságot. Mint – férfiasan – szembenézni azzal a lehetőséggel, hogy velük együtt a fedélzeten, az ő jeges vizeken átvezető útjukon süllyed a Föld legsötétebb mélységeibe egy addig „elpusztíthatatlanként” dicsőített hajó.

Nagyjából ilyennek tűnik a dragnióta rezsim és állítólagos „eredményei”

a PSD-s (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) fejeseknek és egyre apadó számú híveiknek. Elpusztíthatatlannak. A pészédés hatalom propagandistái a bér- és nyugdíjemeléseket üdvözlik fáradhatatlanul. Más dolgokat viszont kitartóan elhallgatnak, letagadnak, kozmetikáznak. Például azt, hogy az emelések csak papíron lenyűgözőek. Nem nagyon javítottak egy olyan ország életszínvonalán, ahol az európai környezethez képest mélyszegénység van, az árak robbanásszerűen megnőttek egy nemcsak gazdaságilag és pénzügyileg ostoba politika miatt, így aztán a románok többet fizetnek a gázolajért, mint bárki más az EU-ban.

Ez utóbbi állítólagos erényeit is ditirambusokban dicsérik. Az EU vezetői, Jean-Claude Junckerrel az élen arra készülnek, hogy – a PSD-s vezető és kormányzati bábuja jótékony hatású hiányában – Nagyszebenben gyűljenek össze (a csúcstalálkozó időközben lezajlott – a szerk.). Az „EU egy békeprojekt”, melynek nincs alternatívája, mondták és ismételgetik kitartóan; az „EU 70 éve szavatolja a békét Európában”. Igen, ez volt egy olyan brit vezető európai elképzelése és reménye, mint Churchill. Vagy a volt francia diplomata Robert Schuman.

És az európai béke?

Már megbocsássanak! Miért tűnik úgy, hogy az említett állítások feledésre akarják ítélni az igazságot? Végül is ebben az egész dicsőséges időszakban a békét Európában, amennyi volt, eltekintve az amerikaiak által leállított jugoszláv háborútól, az észak-ír, valamint a terrorista és a putyinista aszimmetrikus háborútól, mellyel a kontinens szembesül, csakis az észak-atlanti szövetség és az amerikai nukleáris ernyő biztosította.

Nagy csinnadrattát csapnak az európai értékek körül, melyek magukba foglalják az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság elveinek tiszteletét. Jaj, de szép! De vajon miként tartják tiszteletben a demokráciát egy olyan Európai Unióban, melyet pillanatnyilag egy Romániához hasonló állam vezet, mely a civilizált világban példátlan pofátlansággal vágta gajra a jogállamot anélkül, hogy a brüsszeli felelősök, néhány ködös kritikus morgáson kívül, helyes útra terelték volna?

Ilyen körülmények között figyelemre méltóak egy Jean-Claude Juncker szerű figura „sajnálkozásai”. Juncker nagyon elégedettnek tűnt, amikor beszámolt mandátuma mérlegéről. Csak két dolgot sajnált. Többek között azt, hogy nem avatkozott be a Brexitről szóló kampányba, az EU-tól való elválás hívei által hangoztatott hazugságok megcáfolása helyett inkább Cameron volt brit kormányfőre hallgatott, aki arra kérte, hogy ne avatkozzon be.

Tényleg? Ennyit sajnál?

Nos, akkor sajnálkozzunk teljes erőnkből az EU vezetőjével együtt. Nem érdemli meg az Európai Bizottság vezetője a határtalan empátiánkat? Nem jár ki a hős Junckernek, hogy a késői „megbánásért” cserébe ne csak a kis tivornyázási hiányosságaitól tekintsünk el? Nem kellene más fájdalmait is keresztényi módon megbocsátanunk? Például azt, hogy nem mondott le, mint bármely normális demokratikus vezető, holott tudja, hogy mandátuma alatt Európa, a legutóbbi világháború óta példátlan módon, talán megoldás nélküli hanyatlásba került? Azt, hogy vezetése alatt került sor a populizmusok felerősödésére is a masszív bevándorlás farvizén, mely európaiak nagy tömegeiben keltett riadalmat, a szélsőségek felé hajtva őket, valamint a Brexittel kapcsolatos döntésre is, melyet mind a migráció, mind a baloldal és a politikai korrektség túlzásai is döntő módon befolyásoltak?

Szánalommal kezelve Juncker szerencsétlen mandátumát lemondunk arról, hogy feltegyünk természetes kérdéseket. Például azt, hogy hol voltak és mit csináltak az európai felelősök, Angela Merkellel az élen, amikor Románia 2012-ben az USL-s (a PSD-ből és a PNL-ből létrejött Szociál-Liberális Szövetség – a szerk.) puccs kísérleti terepévé vált? Amikor egyes szakértők, kevesen, de egyre riadtabban elkezdték felhívni a Közösség figyelmét, hogy verjen vissza egy egyre zabolátlanabb putyinista propagandát, melynek az volt a célja, hogy egyszerre rombolja le az európai demokráciákat és nyugati szövetségeiket, de Brüsszelben és Berlinben senki sem mozdult? És senki sem mondott le? És hol voltak azután? De, végül is, miért ne bocsátanánk meg Junckernek a mandátuma végén?

Nem maradt a Titanic kapitánya is a fedélzeten, miután a kettétört hajó süllyedni kezdett, a szerencsések pedig mentőcsónakokban távoztak?

Végül is az Európai Bizottság joviális vezetőjének kedélyessége nemcsak az övé. Ezt potenciális utódai is fenntartások nélkül osztják. Az EPP-s keresztény-szociális bizottsági elnökjelölt, Weber egy tévés párbajban nagyon is virgoncan beszélgetett ellenjelöltjével, Timmermans-szal, a szocialista baloldal exponensével. De nagyon keveset, vagy szinte semmit arról, ami égetően fontos az európaiaknak. Arról a jéghegyről, ami felé a közösségi hajó halad. Arról, hogy egy újraiszlámosított Törökországban lábbal tiporják a választási és civilizációs szabályokat, egy békülékeny és simulékony Európa szeme láttára. A cenzúráról, a migrációról, az elhallgatással hazudozók által létrehozott elviselhetetlen igazság figyelmen kívül hagyásának populizmusáról, a környezetvédelem és a genderelmélet progresszista átideologizálásáról, vagy a jogállamiság rohamléptekkel zajló hanyatlásával a kontinens keleti felében.

Ezzel szemben a CO2-adó bevezetésének szükségességéről veszekedtek, hogy kedvére tegyenek Greta Thunberg svéd tinédzser, a „klímaváltozásnak” nevezett bolygómentési vallás új főpapnője szeszélyének. Miért is érdekelne még bennünket az, hogy az elegáns Európa ebben a kriptomessianisztikus légkörben könnyen úgy járhat, mint a Titanic ezüst étkészlete?

Inkább táncoljunk!