Nahát, a hatóság is elhitte, hogy az amputált végtag nem nő vissza

A rokkantságot két évente mérik fel, hogy indokolja-e még a rokkantnyugdíjat.
Hirdetés

Az amputációt szenvedett, illetve a végtaghiányosan született személyeknek ezután nem kell időszakosan felmérő bizottság elé járulniuk – közölte pénteken a munkaügyi miniszter, aki szerint várhatóan jövő héten megjelenik a Hivatalos Közlönyben az erről szóló rendelet.

Vagyis azoknak a személyeknek, akik amputációt szenvedtek vagy végtaghiányosan születtek, és emiatt 1-es rokkantsági kategóriába sorolták őket, ezután nem kell kétévente jelentkezniük a felmérő bizottság előtt. 

A rokkantsági nyugdíjat igénylők rendszeres felmérését azután rendelték el, hogy a hatóságok rájöttek, rendszerszintű visszaélésekre került sor a juttatás igénylésével. Arra azonban nem jöttek rá időben, hogy egyrészt az amputációt sznevedett vagy végtaghiánnyal született személyek számára nem olyan egyszerűen megoldható, hogy egyáltalán meg tudjanak jelenni a felmérő bizottságok előtt, másrészt állapotuk nem fog megváltozni oly mértékben, hogy az indokolná a juttatásuk megvonását.

Miközben Marius Budăi miniszter nagyon is tudta, hogy a fölösleges, de legalább rendszeres felmérés nagyon sok embernek jelentett további macerát: mintegy 88 ezer, 1-es vagy 2-es rokkantsági kategóriába tartozó személyt tartanak nyilván, közülük az új intézkedés mintegy 18 ezer személyt érint.

Hirdetés