Röhej: egy gyanútlan autóst bírságoltak meg a pocsék minőségű utak miatt Vrancea megyében

Belehajtunk a város útjain éktelenkedő sáros gödrökbe, aztán összekoszoljuk a még ép aszfaltot?!
Hirdetés

Hihetetlen ok miatt kapott ezer lejes bírságot egy autós a kelet-romániai Vrancea megyében található Odobești-en: mert autója abroncsai összesározták az úttestet a városban. Azzal a sárral, ami amúgy ugyanazon az úttesten tapad az autó abroncsaira.

A férfi csak akkor értesült arról, hogy szabálysértést követett el, amikor az este után két héttel megkapta a bírság befizetésére vonatkozó felszólítást az önkormányzati rendészettől (vagy ha úgy tetszik, a helyi rendőrségtől).

Mint mondta, a felszólítás elolvasásakor pánikrohamot kapott, mivel világ életében szabálykövető magatartást tanúsított, óvatosan vezetett, betartotta a megengedett sebességet, és mindig használta a biztonsági övet is.

Természetesen elment az önkormányzati rendészetre, hogy megérdeklődje, pontosan mit is követett el, ahol az őt megbírságoló felügyelő közölte: a helyi közgyűlés azon határozata alapján bírságolta meg, amely tiltja, hogy sáros abroncsokkal hajtsanak a város közútjaira.

Hirdetés

Csakhogy az autós azt mondja: azt a sarat épp hogy a város közútjain szedte össze, hiszen az utak jó részét sáros kátyúk borítják.

Arra meg végképp nem kötelezhető, hogy vizes flakonokat tartson az autóban, és folyton lemossa az abroncsokat, amikor kátyúba hajtott a városban – méltatlankodott a polgár, aki természetesen bíróságon fellebbezett a bírság ellen.

Hirdetés