Annyi vadászgépet vesz Románia, hogy azzal egy kisebb háborút is megnyerhetne

A védelmi miniszter szerint több tucatnyiról van szó.
Hirdetés

Nem kispályázik Bukarest a védelmi fejlesztések terén: Gabriel Leş védelmi miniszter elárulta, hogy a védelmi minisztérium elindította az eljárást 36 amerikai gyártmányú F-16-os vadászgép beszerzésére.

A miniszter szerdán este a román közszolgálati tévének nyilatkozva jelentette be az igencsak nagyszabású – értsd: irtózatos összegbe kerülő – projektet.

A cél az, hogy az országnak legyen néhány működőképes vadászgépszázada is, az eddig beszerzett F-16-osokkal ugyanis egyelőre csak kiröhögtették magukat, a komcsi időkből származó, majd a rendszerváltás után kissé feltuningolt MiG-21 Lancerek kapcsán pedig már nem az a kérdés, hogy lezuhannak-e, hanem az, hogy mikor.

A miniszter azért lehűtötte a kedélyeket: bár szeretné, ha új gépeket vásárolnának, ez nem biztos, hogy összejön. Ahhoz ugyanis nagyon sok pénz kéne.

Bukarest az előző F-16-os kontingenst is másodkézből vásárolta: 2014-ben állapodott meg Portugáliával, hogy 12 darab, ott felújított F-16-os vadászgépet vásárol. A 600 millió eurós vételár nemcsak a felújítást tartalmazta, hanem a román személyzet – 9 pilóta és 75 műszakis – kiképzését is. Az első hat vadászgép 2016 októberében érkezett Romániába, az utolsó darabok 2017 szeptemberében.

Hirdetés

Vagyis ebből következtetve a 36 további F-16-os beszerzése még háromszor ennyibe kerülne, ha ismét használtakat vennének.

Új gépek beszerzése pedig még többe.

Bocsánatot kért a tahóságért Gabriel Leş
Bocsánatot kért mindenkitől Gabriel Leş, amiért irtózatos nagy tahóként viselkedett szombaton Besztercén, amikor Besztercén, az afganisztáni NATO-misszióból hazatért 812-es gyalogos zászlóalj ünnepélyes fogadásán éppen akkor kezdte el a mobiltelefonját böngészni, amikor az egység tisztelegve elvonult a dísztribün előtt. Mint elmondta, a telefon folyamatosan zümmögött a zsebében, és azt feltételezte, hogy fontos üzenetről van szó. Ezért aztán felvette – csak éppen a legrosszabb pillanatban. A miniszter szerint hibázott, szó sincs arról, hogy nem tisztelné a katonákat: figyelmetlen volt, de megtanulta a leckét.

Hirdetés