A múlt hétvégén kutyák potyogtak az égből Kolozsváron. Mégpedig egyenest a (még mindig) vadiúj sportcsarnokba és környékére. Hatalmas nemzetközi kutyatár volt (hivatalos nevén Napoca Dog Show), szépségekkel, bizarrságokkal, versenyekkel, díjakkal, nemzetközi bírákkal, ahogy kell. Na, erre mi is befizettünk. És persze, kiválasztottuk a saját pontrendszerünk szerinti eb-, illetve embergyőzteseket. Tessék, mutatjuk is.

Az első dolog, ami szemet szúrt, amint a helyszínre érkeztünk, a masztiff, illetve, bocsánat, masszív érdeklődés. Az ott nem egy kígyó. Egy sor. Belépőjegyekért.

Na de nem sorkígyókért caplattunk ki a helyszínre. Hanem, például ilyen ronda-cuki ebekért. Örök kedvencünk még a Men in Black – Sötét zsaruk óta. Könyörgünk, ne tessenek a linkre kattintani, csak ha erős az idegzetük. (Biza, ma már tilos ilyen jeleneteket forgatni Hollywoodban, el is ásnának mindenkit az ebjogvédők.) Inkább gyönyörködjenek ebben a másik földönkívüli kutyusban. Meg a cukimuki hámjában.

A kutya az ember legjobb barátja. És ebből a képből az is kiderül, hogy jó esetben az ember a kutya legjobb barátja. A két lelkes lényből csak úgy árad az egymás iránti szeretet. Ők kapták tőlünk a kutyatár legszebb párosa díjat.

És itt a legcukibb eb kategória díjazottja. A mi szájunk íze szerint, persze. A bassethoundról egyszerűen nem lehetett levakarni a gyerekeket. Ő pedig sztoikusan tűrte, hogy nyomkodják, cibálják a fülét, sőt, csókolgassák. De lehet, csak testben volt jelen. Lélekben egy Colombo-epizódot nézett.

Sajnos, nem minden csinos eb lehet annyira szerencsés, hogy méltó gazdival rendelkezzen. Ez a sima szőrű foxi bizony szégyelli magát. Nézzék azt a nyakkendőt. Meg azt a földöntúli tüdőrózsaszín ingecskét. Oké, a tornacsuka se semmi. Kész, az úré a leggagyibb öltözet díja.

Na de voltak olyan kutyák is, amik (akik?) előtt egyszerűen földbe gyökerezett a lábunk. És nem a félelemtől. Hát lehet ezt a fekete gyöngyszemet nem csodálni? Na, ő lett a legférfiasabb (izé, legkanosabb) eb.

Oké, e páros előtt is földbe gyökerezett a lábunk. Szintén nem a félelemtől. Alig tudtuk fogni a kamerát, úgy nevettünk. Miért, miért??? Tessék megfigyelni a gazdi kezének elegáns tartását, ahogy a pórázt tapizza.

Basszus, te látod, hogy nézel ki? Ez van ennek a kedves ebnek a képére írva, amint az iménti… nos, jobb híján kutya, elmasírozott előtte.

És itt az egész kutyatár legnőiesebb ebe. Majdnem-majdnem szerelmesek lettünk ebbe az óriás uszkárba. Pedig nem is tudtuk, hogy fiú-e, avagy lány. Igaz, amint ránéztünk, magunkról se.

Kinek nem gyökerezne földbe a lába, ha váratlanul szembekerülne a kutyavilág eme óriásával? A nagy testű kutyák, az ebvilág terminátorai a kiállítások, versenyek blikkfangos megasztárjai. Az ember akaratlanul is megtorpan és csak bámulja a négylábú izomkolosszusokat. A képen látható Közép-ázsiai juhászkutyáé a legnagyobb terminátor kategória díja.

A földbe gyökerezett lábak napja volt. Amikor megpillantottuk ezt a…. hát, ezt az izét, hirtelen nem tudtuk, intelligens porszívót, bikába oltott melanizmusos pekingi kacsát, vagy esetleg a Heroes of Might and Magic című számítógépes játék valemelyik részének impjét látjuk. Ő lett az azonnal beszarok, de azért összegyűjtöm a kakit egy csini zacsiba díj vitathatatlan győztese.

Miután kigyönyörködtük és -szörnyülködtük magunkat odakint, végigcsusszantunk a sorkígyón, és elindultunk befele, a csarnokba, ahol a versenyek zajlottak. Igen ám, de a bejáratnál ez a jelenet fogadott. Az ifjú gazdi tényleg kíméletesen rángatta ifjú ebét, mármint befele, a kutyus viszont ugyanezt tette, csak kifele. Azonnal övé lett a kutyatár legőszintébb ebének nagydíja.

Bent rögtön betértünk a kutyabudoárba, ahol a négylábú versenyzőket készítik fel a gazdik, és néha fordítva. Az első kép, amely fogadott, egy eszelősen üvőltő utazóláda volt. Mi úgy gondoljuk, hogy azt mondta, amit a képen látnak. Bár, őszintén, olyan nagyon nem értünk kutyául.

Igazán nem tudtuk eldönteni, ki a szebb, a narancssárgább, illetve kinek kékebb a nyelve meg a vére. A gazdit azonban kikiáltottuk a kutyatár legszebb asszonyává. Önkényesen, persze.

Itt sajnos megint nem bíruk röhögés nélkül, szégyen ide, szégyen oda. Mi a fenét keres egy evok egy kutyakiállításon?

Ez volt az a pillanat, amikor nagyon is élesen belénk villant, hogy a szépségért meg kell szenvedni. Vajon miért nem hisztiznek az állatjogvédők az ilyesmiért?

Nos, ez a jelenet is felidézhet szabadságvesztést, börtönt, jogtiprást. Pedig a képenn látható kutyus szemmel láthatóan jól érzi magát a brexitjelölt szőnyegzászlón. Lehet, hogy francia?

Na, és akkor beléptünk a nagyterembe. Ahol ez fogadott. A híres hamleti aranyköpés jutott eszünkbe: Őrült beszéd, de van benne rendszer. Nos, akkor, ott nem voltunk erről teljesen meggyőződve. Iszonyatos káosznak tűnt az egész. De persze, mi tévedtünk.

Jaj, annyira szépek voltak a szamojédek egy hószín kupacban. És annyira gondterheltek a gazdik. És… hopp, egy kis képzavar, vagy inkább zavarkép is van a fotográfián. Mit keres az a néni a kerítés mögé rekesztve? Talán megharagudott rá kedvenc ebe. Mert tudjuk: mindig mindenért a gazdi a hibás!

Kedves olvasó, elérkeztünk a kutyatár legszebb és egyben legbizarrabb képéhez. Hogy mit érez a tisztelt bíró úr, amint épp a kutyus hátsóját bügyörgeti, el nem merjük, még csak gondolni sem. Nézzék már az átszellemültséget az arcán! Kész, ő a sztár!

Hát, akárhonnan nézzük, ez itt két hátsó. Sőt, megkockáztatjuk (remélve, hogy a különböző jogvédők nem esnek nekünk kaszával): két csinos hátsó! Igaz, az egyiket tizenkét percig bodorították, hogy olyan legyen. A másiknak semmi extrára nincs szüksége. Találják ki, melyik melyik.

Ez a három tacsi kapta a kutyatár leglelkesebb versenyzője díjat, megosztva. Gyakorlatilag remegtek a vágytól, hogy végre beléphessenek a ringbe. Igazi profik, na! És olyan cukiiiiik!

A két hölgy pedig megkapta a kiállítás leglelkesebb nézője díjat. Szinte remegtek az izgalomtól, úgy nézték a páston zajló vetélkedőt. Ölebük viszont nem volt annyira lelkes. Szinte tojt az egészre.

Kész, ennyi eb és ennyi gazdi még nekünk is sok volt. Pedig negyed órán át vadásztuk a corgikat, akik, ugye Erzsébet királynő kedvencei, és mi szeretjük Erzsébet királynőt (éljen!), de sajnos olyan laposak, hogy egyszerűen nem tudtuk őket lencsevégre kapni a sok láb között. Ezért aztán elkönyveltük, hogy éppen minden nem sikerülhet, kisétáltunk a kutya- és emberhangzavarból, szépen letelepedtünk, mint ez a három lelkes lény, bámultunk bele a napsütötte tájba és dúdoltuk magunkban a híres Weöres-verset. És kicsit mi is kutyának éreztük magunkat.

Fotók: Szántai János