// 2026. november 7., szombat // Rezso

Annyit civakodnak a DNA-n, hogy nem maradt, aki vezesse

// HIRDETÉS

Csak nem látni, kinek jó ez.

Hirtelen főügyész nélkül maradt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség: a DNA-t nyártól ideiglenesen vezető Anca Jurma ma visszalépett korábbi vállalásától, miszerint marad még ideiglenesen az ügyészség élén, az államelnöki hivatal pedig mindent megtesz, hogy Toader miniszter kiszemeltje, Adina Florea ne kerülhessen a tisztség közelébe.

Azt, hogy a Kövesi leváltása nyomán ügyvivőnek kinevezett Anca Jurma nem kívánja meghosszabbítani még az ideiglenes mandátumát sem a DNA élén, Jurma hétfőn közölte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének ülésén. Ahonnan egyenesen Tudorel Toader igazságügyi miniszter tette közzé az információt.

Az elnök embere a CNSAS-ban

A miniszter a konstancai Adina Floreát jelölte a DNA élére még szeptemberben, Klaus Iohannis pedig novemberben utasította el a jelölést arra hivatkozva, hogy az nem felel meg minden törvényi követelménynek. December végén, 27-én Toader ismét elküldte Adina Florea jelölését az államelnöki hivatalba, azt pedig a G4Media.ro írta meg ma, hogy a jelölés tulajdonképpen most sem felel meg a törvényi feltételeknek, ezt pedig a CNSAS-nak az a tagja jelezte, akit az államelnöki hivatal jelölt a volt Securitate irattárát vizsgáló testületbe.

Az ügyészi és bírói hivatalok vezetésére pályázó személyeket ugyanis kötelező módon átvilágítja a CNSAS, és pályázatukhoz csatolniuk kell a CNSAS igazolását arról, hogy nem működtek együtt a kommunista titkosrendőrséggel. Adina Florea 2009 óta nem kapott ilyen igazolást, 2017-ben is csak megerősítették a 2009-es igazolását, de nem világították át újra.

Formaság, de semmi nem stimmel

A CNSAS vezetőtestülete december 21-én kellett volna ülésezzen, napirendi pontja Adina Florea 2009-es igazolásának meghosszabbítása volt. De a CNSAS közleményéből sem az nem derül ki, hogy az ülést elhalasztották kvórum hiánya miatt, sem az, hogy a CNSAS-nak újra át kellene világítania Floreát, rótta fel a vezetőtestület tagja, Alexandra Toader a testület elnökének. Miközben az átvilágítási eljárás elkezdődött december 3-án, derült ki a G4Mediához került belső iratból. 

De mivel az átvilágítás nem fejeződött be, jogszerűen a miniszter nem is jelölhette volna újra Floreát a DNA élére. Ráadásul a belső irat azt sugallja, hogy a CNSAS az új átvilágítás szükségessének és az ülés elmaradásának elhallgatásával azt a látszatot próbálja kelteni, hogy az eljárás rendben lezajlott.

Mindeközben dúl a botrány a DNA-nál

Anca Jurmának nem sikerült tartani a lelket a korrupcióellenes ügyészekben, ez még abból a beszélgetésből derült ki, amelyet a G4Media decemberben hozott nyilvánosságra. A megbízott vezető egy másik ügyésznővel beszélgetve panaszkodik az ügyészek motiválatlanságáról, hogy nem állítanak össze nagykorrupciós dossziékat, és inkább meghúzzák magukat. Ahhoz képest, hogy a DNA ügyészeinek zöme férfi, egerekként viselkednek, fakadt ki a vezetésükkel megbízott főügyész.

Az, hogy Anca Jurma nem kíván hosszabbítani a DNA élén, azért sem csoda, mert hétvégén durva felvételt tettek közzé a nagyváradi DNA egy évvel ezelőtti üléséről, ahol egyes korrupcióellenes ügyészek arról beszéltek, bűnvádi eljárásokkal szeretnének ráijeszteni a váradi táblabíróságon dolgozó egyes bírákra, hogy „lenyugodjanak”, és a DNA ügyészeinek szája íze szerint ítélkezzenek a korrupciós ügyekben.

A CSM ma kifejezte mélységes aggodalmát a felvételen elhangzottak miatt, és hogy ilyen ügyészi praktikákkal próbálják aláásni a bíróságok függetlenségét. A DNA központi vezetése még a hét végén elhatárolódott a botránytól, és azonnali kivizsgálást ígért.

Miközben azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy ha a felvételt közzé tévő nagyváradi ügyvédnek pusztán az lett volna a szándéka, hogy megszüntesse a bírók állítólagos zsarolását, és az ezt kilátásba helyező ügyészeket megbüntessék, akkor első körben nem nyilvánosságra hozta volna a felvételt, hanem megtette volna a szükséges feljelentéseket, és a sajtó helyett az illetékes hatóságokat értesítette volna.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro