Kificamította egy tanítónő vállát, megharapta az iskolapszichológust és orrba fejelte az igazgatóhelyettest egy kolozsvári harmadikos diák. Külön titkosszolgálati egység vadászik hamarosan a nagykorrupcióra.
A mesterséges intelligencia (AI) berobbanásával végérvényesen leáldoztak dr. Google praxisának tarka verőfényei. Korábban a felhasználók sokasága a keresőmotortól kért és kapott választ az aktuális egészségügyi problémáira, ma már számtalan mesterséges intelligencia alapú chatbot segítheti, vagy vezetheti tévútra az érdeklődőket.
A második forgatókönyv valósult meg annak a frissen műtött páciensnek az esetében, aki kérdőre vonta a Galac Megyei Kórház sebész főorvosát, mivel az túl hamar végzett a beavatkozással ahhoz képest, amit a beteg a mesterséges intelligenciával folytatott csevegése alapján elvárt volna.
A különös incidensről maga a főorvos, Constantin Truș számolt be a Facebook-oldalán. A történet úgy kezdődött, hogy a sebész perianális, azaz végbélnyílás körüli tályoggal diagnosztizált egy férfit, akinek azonnali műtétet javasolt.
– alkudozott a beteg, akinek finoman szólva sem tetszett, hogy az orvos szikét emleget.
Nagy duzzogva végül kötélnek, azaz sebészkésnek állt. Az előzetes vizsgálatok kiderítették, szerencséje van: a tályog jól körülhatárolt volt, viszonylag sima ügy a műtét, és persze antibiotikumot is kap, hogy a szervezete le tudja gyűrni a fertőzést.
A beteg nem repesett az örömtől, de mivel beleegyezett a műtétbe, így a sebész nekiállt eltüntetni a hatalmas, fertőzésnek indult tályogot. A sürgősséget a szeptikus állapot indokolta, ami már kezdte átvenni az uralmat a férfi szervezete felett, és amit a beteg amúgy lazán tolerált több mint egy hónapja.
A műtét pörgős, de főleg sikeres volt, húsz perc alatt eltávolították a masszív tályogot. Következhetett az antibiotikum-kúra. Azt gondolhatnánk tehát, hogy happy enddel zárul a sztori, és igazunk is lenne, ha nem hagytuk volna ki a képletből a jól tájékozott pácienst és a telefonjára telepített, mindentudó AI-ügynököt.
– Mennyi ideig tartott a műtét? – szegezte a kérdést az orvosnak a páciens a másnapi viziten.
– Húsz perc, ha jól emlékszem – felelte a doki, miközben a sebet ellenőrizte. Az antibiotikum tette a dolgát, szépen tisztult a tályog.
– Na, álljon meg a verekedés! Megkérdeztem a telefonos AI-t, és a műtétnek egy órát kellett volna tartania. Mit nem csinált meg? Hagyott még bennem fertőzést későbbre is, vagy mi van?
– Tessék? – pislogott a sebész meglepetten.
– Tessék, itt van. Azt írja az AI, hogy a műtét legalább egy órát tart. Miért volt csak húsz perc? – bökdöste a kijelzőt a páciens.
– Ez esetenként változik, ha vannak elágazások, szeptumok…, de önnél szerencsére nem voltak. Bízzon bennem, mindent eltávolítottunk, amit ki kellett – próbálta nyugtatta az orvos, akinek a szavai borsóként peregtek le a páciens kőfallá dermedt tekintetéről.
– És ez? Ez itt mi? Ez nem csak kötszer, mi ez?
– Az egy gézcsík, ami kivezeti a még termelődő gennyet.
A betegből ekkor tört ki igazán a vulkán:
– De miért maradt genny? Azt mondta, mindent kiszedett, mindent megcsinált húsz perc alatt, nem? Hát tessék, mégsem csinált meg mindent! Ha egy órát tartott volna a műtét, ahogy itt írja, akkor nem kellene ez a gézcsík se, igaz?
– Nem igaz. Az egész testében széterjedt a fertőzés, ezért érkezett ide lázasan, alig állva a lábán. Én a tályogot távolítottam el – ami egyébként óriási volt –, de a testében szétterjedt fertőzést nem tudom kivágni. Erre szolgálnak most az antibiotikumok, amelyek eltávolítják a fertőzés maradványait, a gézkötés pedig kivezeti azokat – közölte sztoikus nyugalommal a főorvos.
Mindenkinek hasonló angyali türelmet kívánunk!
Rendkívül súlyos incidens történt kedden a kolozsvári George Coșbuc középiskolában, ahol egy feldühödött elemis tanuló kificamította egy tanítónő vállát, orrba fejelte a helyettes igazgatónőt és megharapta az iskola pszichológusának kezét.
A rendőrség közleménye szerint a kiskorú tanulót elvitték szakkivizsgálásra egy klinikára, a rendőrök pedig büntetőeljárást indítottak ütlegelés vagy egyéb erőszakos cselekmény miatt, és nyomoznak az incidens pontos körülményeinek kiderítéséért.
Az iskola egyik pedagógusa kedden értesítette a hatóságokat, hogy szünetben, az iskola udvarán két 9 éves tanuló között konfliktus tört ki, egyikük azt állította, hogy a másik megütötte. Ezt követően az egyik kiskorú dührohamot kapott, több pedagógus beavatkozására volt szükség, hogy lecsillapítsák.
Az iskolaigazgató, Horațiu Bota az Agerpresnek elmondta, a harmadik osztályos gyermek a szünetben az iskola udvarán szaladgált, amikor megbotlott és elesett. A földről felállva úgy tűnt neki, hogy egyik osztálytársa akasztotta el, ami azonban nem volt igaz. Elkezdte dühösen kergetni a fiút, és amikor a tanítónője meg akarta állítani, odébb lökte.
A tanítónő segítséget kért egy kolléganőjétől, és majd közbeavatkozott az aligazgatónő, az iskolapszichológus és egy tornatanár is. A gyermek ekkorra annyira dühbe gurult, hogy amikor az egyik tanítónő magához akarta ölelni, egy heves mozdulattal kiszakította magát a karjai közül, miközben kificamította a tanítónő vállát, majd megkarmolta és megharapta a pszichológusnő kezét, az aligazgatónőt pedig orrba fejelte – számolt be az igazgató.
Horațiu Bota úgy vélte, a gyermek reflexből cselekedett, de olyan dühöt, ami a fiúcskát vezérelte, ő még nem látott megnyilvánulni ilyen korban. Azt is elmondta, hogy a gyermeket két héttel ezelőtt a szülei beleegyezésével elküldték az iskola pszichológusához. Ekkor derült ki, hogy a szülők is járnak már gyermekükkel szakemberhez.
Nicușor Dan szerdán bejelentette, hogy a Román Hírszerző Szolgálaton (SRI) belül egy önálló egységet hoznak létre, amelynek kizárólagos feladata lesz a magas szintű korrupcióval kapcsolatos információgyűjtés. Az államfő ugyanakkor leszögezte: nem térnek vissza a régi gyakorlathoz, a szolgálatok nem folyhatnak bele a büntetőeljárásokba.
Arra a kérdésre, hogy az újonnan elfogadott védelmi stratégiában hol húzódnak a titkosszolgálatok határai, Nicușor Dan elmondta, a hagyományos feladatkörök – mint a szabotázselhárítás vagy a hírszerzés – változatlanok maradnak, ugyanakkor a dokumentumban külön fejezetet szántak a korrupció elleni kiemelt küzdelemnek.
– magyarázta az államfő.
Dan a titkosszolgálatok bűnügyi nyomozásokba való beavatkozását övező aggodalmakra reagálva elismerte: a múltban a hírszerző szolgálat „sajnos átlépte a határokat”, és mind a nyomozati, mind az ítélkezési szakaszba belefolyt.
– szögezte le Nicușor Dan.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.