Januártól durván emelkedik az ingatlanok és a gépkocsik adója, fizetni kell a Temuról, Aliexpressről rendelt csomagok után is. Emil Boc munkaidejének egyharmadát a polgármesteri hivatalon kívül töltötte.
Egy pozsonyi székhelyű cégcsoport, a Core Group biztosította az informatikai hátteret Călin Georgescu 2024-es elnökválasztási kampányához – erősítette meg a Digi24 hírtelevíziónak több forrás is.
A csoportot a vélhetően dél-afrikai származású Michael Loubser és fia, Ockert Loubser vezeti, akiknek Romániában, Ausztriában, Szlovákiában és Dél-Afrikában is vannak üzleti érdekeltségei. Két romániai cégük közül az egyiknek egy orosz állampolgárságú nő, Ludmilla Dmitricsenko a társtulajdonosa, ezen kívül a két férfinak más orosz kapcsolatai is vannak a hírtelevízió szerint.
Az információt egy Francisc Dokonal nevű pénzügyi tanácsadó osztotta meg a Digi24 televízióval még januárban, most pedig egy névtelenséget kérő másik forrás megerősítette. Dokonal korábban azt mondta: még 2022-ben több ízben is találkozott Călin Georgescuval, a találkozókat egy Ionel Rusen nevű üzletember szervezte meg. Georgescu állítólag 50 millió eurót kért a pénzügyi tanácsadótól, aki elutasította a kérést. Ezután Rusen összehozott egy újabb találkozót, ezúttal a Core Group képviselőivel, akik között egy amerikai és egy román állampolgár is volt (Douglas Anderson pénzügyi befektető és Gabriel Prodănescu üzletember), illetve egy Alfred Latschenberger nevű harmadik személy. Rusen azzal mutatta be a cég képviselőit, hogy a Core Group már korábban kidolgozott egy informatikai megoldást, amely látványos tartalomterjesztési eredményeket produkál a közösségi médiában.
Latschenberger egy Romániában is – mezőgazdasági – cégeket működtető figura. Osztrák igazságszolgáltatási forrásokból kiderül, hogy a férfié mellett feltűnik egy Nagyezsda Latschenberger nevű nőé is, akiről korábban ukrán újságírók kiderítették, hogy egy orosz parlamenti képviselő, Alexej Zsuravlev lánya és Alfred Latschenberger felesége.
A Digi24 szerint az amerikai Douglas Anderson tíz évvel ezelőtt Bécsben ismerte meg Călin Georgescut, akivel közösen egy szoftvercégbe való befektetés iránt érdeklődtek.. A hírtévé információi szerint Andersonnal szintén vannak orosz kapcsolatai és beutazási vízuma, de szándékában állt a romániai hadiiparba is befektetni.
A Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) tavaly decemberi ülése után közzétett titkosszolgálati (SRI) jelentés szerin Gabriel Prodănescu román üzletember jelenleg Dél-Afrikában él, ő a munkaadója annak a Bogdan Peșchirnek, akit azzal gyanúsítanak, hogy finanszírozta Georgescu TikTok-kampányát.
Sürgősségi eljárással, együttes ülésen fogadta el kedden a képviselőház és a szenátus a többek között a helyi adók emeléséről szóló törvénytervezetet, amely a jövő évtől lép életbe.
A törvénytervezet egyik megszavazott módosítása szerint 2026. január 1-jétől 25 lejes illetéket kell fizetni minden olyan csomag után, amit nem az Európai Unió területéről rendelünk, és aminek az értéke nem haladja meg a 150 eurót. Magyarán: ha a Temu, Aliexpress, Trendyol, Shein vagy hasonló, javarészt kínai platformokról rendelünk bármilyen kis értékű terméket, 25 lejjel többet kell majd fizetnünk érte. Ennek a gyakorlati megvalósításába bevonják az összes csomagkiszállító céget is.
Jóval durvább fejlemény viszont az, hogy a törvény szinte megduplázza, közel 80 százalékkal emeli az ingatlanok és az autók után fizetendő helyi adók összegét. Becslések szerint egy háromszobás lakás után az eddigi 198 lej helyett 355 lejt kell majd fizetni.
A gépkocsik adóját a motor hengerűrtartalma és környezetszennyező mértéke függvényében állapítják meg. Például egy 1,6-2,0-ás, Euro4-es motorral szerelt gépkocsi éves adója 228-285 lej lesz, Euro5-ös motor esetében pedig 213-267, vagyis a nagyobb mértékben szennyező járművek után nagyobb adót is kell majd fizetni.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere az utóbbi közel öt évben munkaidejének jelentős részét nem a munkahelyén töltötte – derül ki a Public Records nevű oknyomozó portál összesítéséből, amit a Hotnews idéz.
A portál a kolozsvári városházától kikért adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a 2020 októbere és 2025 júniusa közötti 1180 munkanapból Emil Boc 412-t, vagyis egy évet és két hónapot házon kívül töltött.
Ez idő alatt a PNL-s polgármester, aki hatodik mandátumát gyakorolja Kolozsvár élén, 54 alkalommal ruházta át hatáskörét az alpolgármesterekre és a városházi igazgatókra, 166-szor ment külföldi és belföldi hivatali utakra. Utazásainak egyharmada a romániai megyei jogú városok egyesületének tevékenységével kapcsolatos, amelynek ő az elnöke. Más esetekben a Régiók Európai Bizottságának vagy az Európai Néppárt tagjaként utazott Párizstól a Kanári-szigetekig, de a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanári küldöttségével Tokióba is eljutott.
A Public Record megkeresésére Emil Boc azt mondta: ezek az információk szándékosan ferdítenek, ő ugyanis távolléte alatt is dolgozott, például digitális aláírással látta el a szükséges dokumentumokat, és online vagy telefonon keresztül vett részt hivatali megbeszéléseken. Ráadásul a városi tanácsnak szinte az összes ülésén részt vett, csak néhányra jelentkezett be online – mondta.
A portál összehasonlításként összesítette a néhány másik romániai nagyváros polgármesterének távollétével kapcsolatos adatokat is. Ezek szerint Florin Birta nagyváradi polgármester 166 munkanapot töltött távol a munkahelyétől, Dominic Fritz temesvári elöljáró 104-et. Brassóban, ahol az elemzett időszak alatt két polgármester is dolgozott, George Scripcaru és Allen Coliban összesen csak 50 napot hiányoztak hivatalukból.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.