Alig köszöntött be, máris négy halálos áldozata van a télnek

Kihűlés okozta négy személy halálát Galac megyében.
Hirdetés

Tragikusan köszöntött be a tél Galac megyében, ahol az elmúlt napokban három férfi és egy nő halálát okozta az alacsony hőmérséklet. A legutóbbi áldozat egy 48 éves férfi, kihűlés okozta a halálát, közölték kedden a megyei egészségügyi hatóság illetékesei.

Akik az elmúlt napokban három másik halálesetnél is azt a következtetést vonták le, hogy az alacsony hőmérsékleti értékek a közvetlen ok. Egy 71 éves, demenciában szenvedő nő azután fagyott halálra, hogy belesett egy vízzel teli árokba.

Tecuci környékén egy 72 éves férfit találtak megfagyva az utcán, bár kórházba szállították, már nem tudták megmenteni az életét. De egy szintén kihűléssel kórházba szállított 67 éves galaci férfit sem sikerült életben tartani a sürgősségen, ő a negyedik áldozat.

A kórház orvosai szerint mindhárom férfi halálához az vezetett, hogy alkoholt fogyasztottak és a szabad ég alatt aludtak, ahol megfagytak. Bár a Duna-parti városban több mint száz férőhelyes hajléktalanszálló működik, a fedél nélküliek zöme a szigorú szabályok, többek között az alkoholtilalom miatt megtagadja a szállást.

Hirdetés