Naná, hogy problémásan indult a referendum

Készült egy felmérés, mely szerint várhatóan sikeres lesz a népszavazás.
Hirdetés

 A tervezett időpontban, szombaton reggel 7-kor elkezdődött akétnapos szavazás a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló referendumon, kivéve néhány bukaresti és egy Teleorman megyei körzetet, ahol még mindig nem lehet voksolni, adta hírül a belügyminisztérium. 

Bukarestben az egyik körzetben az illetékesek elfelejtették átvenni a szavazáshoz szükséges kellékeket, egy másik helyszínen pedig azért nem indult be a procedúra, mert a szavazókörzeti elnök még mindig nem jelent meg. Teleorman megye egyik körzetében az elnök visszalépett, s míg nem találnak újat helyette, nem nyitják meg az urnás termet.

Szombaton a reggeli órákban közel 60 szavazókörzeti elnököt kellett az utolsó pillanatban helyettesíteni, mert végül nem vállalták a feladatot. A kétnapos referendumon egyébként 18 950 674 állampolgárt várnak az urnákhoz, a részvételi küszöb 30 százalék. Voksolni este 21 óráig lehet, ugyanez az órarend lesz érvényben vasárnap is. 

A CURS közvélemény-kutató cég egyébként felmérést készített szeptember 20. és október elseje között a referendumról, s az eredmény alapján a részvétel várhatóan 34 százalék körüli lesz, tehát meg fogja haladni az érvényességi küszöböt, az igenek aránya pedig 90 százalékos lesz. 

Hirdetés