Igor Dodon kirúgatná a román unionistákat a Moldovai Köztársaságból

Ne járkáljanak már folyton be az országba, s terjesszék az unionizmus sertéspestisét.
Hirdetés

A történet kicsit korábban indul, mégpedig azzal, hogy a moldovai titkosszolgálat augusztus elején fülön csípett, majd kitoloncolt az országból hét török állampolgárt, mégpedig azzal a váddal, hogy az illetők Fethullah Gülen vallási vezető köréhez tartoznak. Aki, ugye, Recep Tayyip Erdoğan török elnök személyes ellensége. És mindez véletlenül pont akkor történt, amikor Erdoğan úr a Moldovai Köztársaságba készült látogatni.

Eltelt egy jó hónap, és Igor Dodon moldovai elnököt egy televíziós műsorban faggatni kezdték az augusztusi esettel kapcsolatban. Az elnök úr kijelentette: a maga részéről semmi köze nincs az ominózus esethez. Annyit tud, amennyit a titkosszolgálat nyilvánosságra hozott.

De…

Ha már szóba került a kitoloncolás gyakorlata, Dodon úrban azonnal felötlött egy igen logikus kérdés. Vajon miért nem bánik hasonló módon a titkosszolgálat azokkal a román állampolgárokkal, akik odamennek Kisjenőbe (Chișinău), eltorlaszolják az utakat és az államiság kiirtásáról beszélnek? Ezek a román állampolgárok az államiságot pocskondiázták, a rendőrséget pocskondiázták, egész útvonalakat zártak le. S akkor mi van, ha egy másik állam parlamenti képviselői? Nem kívánatos személynek nyilvánítani őket, s kész!

Ja, és még valami. Dodon elnök nagyon reméli, hogy a bukaresti hatóságok nem fogják bevésni az alkotmányba a moldovai unió eszméjét, miként azt az unionisták kérik. Mert az azt jelentené, hogy Románia meg akarja szüntetni a Moldovai Köztársaságot. Maradjanak csak szépen barátok, de ne játsszanak egyesülősdit, mert ez a kétoldali viszonyok súlyos megromlásához vezet, és Dodon úr a maga részéről igazán nem szeretné, ha Románia ellenségnek tekintené a Moldovai Köztársaságot.

Hirdetés