// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Veszélyt lát a szakma a románoktatásos miniszteri rendeletben

// HIRDETÉS

Az összes eddigi reform romba dőlhet az elhibázott döntés miatt, állítják a BBTE bölcsészei.

Időzítésében és megoldásaiban egyaránt elhibázott az a sürgősségi kormányrendelet, mely előírja, hogy ezentúl a kisebbségi tanítók helyett román szaktanárok oktathatják a román nyelvet a kisebbségi elemi osztályokban – állítja egyöntetűen a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsészettudományi Kara magyar tagozatának vezetősége.

Állásfoglalásukban kijelentik, hogy a döntés nyomán a román nyelv oktatása terén tett eddigi előrelépések dőlhetnek romba. „A román nyelv nem anyanyelvként való oktatásának elfogadása rendkívül komoly szemléleti és oktatásszervezési fordulatot hozott a romániai oktatásba” – hívják fel a figyelmet. Ennek folyományaként az utóbbi években új tanterv, új tankönyvek és újszerű hozzáállás honosodott meg a románoktatásban a kisebbségi osztályokban.

„A minisztérium döntése ennek a sok évi erőfeszítésnek az eredményeit és folytatását veszélyezteti” – állapítja meg a Bölcsészkar vezetősége.

Kifogásként említik, hogy a minisztériumi döntést:

– nem előzte meg szakmai előkészítés, és nincs összhangban a kisebbségi oktatásban alkalmazott, a román nyelv speciális oktatását biztosító eszközökkel,

– diszkriminatív, hiszen a kisebbségi oktatás tanítóit kevésbé képzetteknek és rátermetteknek véli, és szabályosan megszerzett jogokat von el,

– olyan szakembereket bíz meg a román nyelv oktatásával, akiknek nincs képezettségük sem a román mint környezeti nyelv, sem pedig az elemis diákok oktatására.

„Ezért szorgalmazzuk, hogy a magyar politikai érdekképviselet határozottan, kompromisszumok nélkül foglaljon állást ebben a kérdésben, és haladéktalanul, minél több adminisztratív és politikai eszközzel, belátható időn belül érje el a rendelkezés visszavonását, illetve nyerjen garanciákat arra is, hogy többé ilyen helyzet ne állhasson elő” – áll az állásfoglalásban, mely az érintett kisebbségi iskolák, pedagógusok, szülők, szakemberek összefogását is sürgeti.

„A romániai kisebbségek szeretnék, ha igazán hatékony, szakszerű román nyelvoktatásban lehetne részük” – hangsúlyozzák, és ezt szerintük a politikusokkal és román közvéleménnyel is meg kell értetni.

Ehhez viszont – teszik hozzá – nem anyanyelvként, hanem környezeti nyelvként, sajátos módszerekkel kell tanulniuk az állam nyelvét megfelelő szakemberek segítségével.

A sürgősségi kormányrendelet miatt japánsztrájk és online petíció is indult, ezek nyomán a szaktárca kihátrálni látszik az általa gerjesztett fejetlenségből. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán közölte: megállapodott Liviu Dragneával, hogy érvényteleníteni fogják az ominózus cikkelyt. Arról, hogy az erdélyi magyar szülőknek mi a tapasztalata a román nyelv oktatásáról, ITT írtunk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro