Verseny közben lopták el az autós rali értékes időmérő berendezését

A tolvajok még a versenyzőknél is gyorsabbak voltak.
Hirdetés

Stílusosan a klasszikus időmérési módszert kellett használják a hétvégén zajló  Carpaţi Retro Rali szervezői, miután ismeretlenek ellopták a verseny méregdrága időmérő berendezését. Nem a stopperórát, hanem egy annál jóval értékesebb felszerelést.

A tízezer eurós elektronikai felszerelés pénteken, a verseny első napján tűnt el a nagyváradi Ramada hotel parkolójából, ahonnan az első két szakaszban indultak a versenyben részt vevő régi autók.

Gabriel Gordea, a rali igazgatója szerint az értékes berendezés két nagyobb csomagban, az egyik szervező gépkocsijának csomagterében volt, de lába kelt. A lopást jelentették a rendőrségen. Mivel még nem került meg, szombaton hagyományos módszerrel zajlott az időmérés: írószerrel jegyezték a versenyző autók indulási és érkezési idejét.

A Carpaţi Retro Ralit idén 20. alkalommal szervezték meg, ezúttal helyszínként Bihar megyére esett a választás. A verseny „legidősebb résztvevője” egy 1929-ben gyártott Peugeot 201-es gépkocsi volt.

Hirdetés