Nem hagyják annyiban: számon kérnék a hatóságokon az erőszakba fulladt tüntetést

Mivel hiába kérik, a parlamentben azóta sem kapták meg a jelentést a diaszpóra augusztus 10-i tiltakozásán történtekről.
Hirdetés

A parlament védelmi bizottsága elé citálnák a honatyák az augusztus 10-i bukaresti tüntetés elfajulásáért felelős hatóságok vezetőit: Carmen Dan belügyminisztert, Speranţa Clișeru bukaresti prefektust és a csendőrség vezetőjét.

Ezt Marcel Vela szenátor, a testület nemzeti liberális párti (PNL) elnöke jelentette be. A honatya szerint a meghallgatás célja „kideríteni, hogy mi történt augusztus 10-én”. Ugyanis hiába kérték, a belügyminiszter máig nem nyújtotta be az erről szóló jelentést.

Vela szerint a meghallgatásra amiatt van szükség, mivel a PSD-n belüli vádaskodások alapján egyértelmű, hogy a kormányzó párt „el akarja titkolni az igazat”. A PNL-s politikus Carmen Dan belügyminiszter lemondását kérte, rámutatva: ő a felelős az augusztus 10-én történtekért, valamint azért, hogy sérült a belügyminisztérium és Románia külföldi megítélése.

Az ellenzéki honatya nem az egyetlen, aki ezzel a kéréssel állt elő, mint megírtuk, a kormánypárt országos végrehajtó bizottságának szombati ülésén Gabriela Firea, a PSD alelnöke és Bukarest főpolgármestere is a belügyminiszter menesztését kérte a történtek miatt.

 

Hirdetés