Ha Daea szerint ez a helyes és gyors eljárás a sertéspestis ügyében, akkor milyen lehet a rossz és lassú?

A mezőgazdasági miniszter megint nagyot ment.
Hirdetés

Petre Daea mezőgazdasági miniszter a jelek szerint egyszerűen kódolva van arra, hogy olyan nyilatkozatokat tegyen, amelyektől még egy leszedált koala is azonnal idegállapotba kerül: a  belügyminisztériumban tartott szerdai sajtóértekezletén azt mondta, a sertéspestis ügyében a kormány helyesen, gyorsan és hatékonyan járt el.

„Az első sertéspestisgóc 2012-ben jelent meg a román-ukrán határon (…), míg Romániában 2017. július 31-én jelent meg az első fertőzött állat . Ez azt jelenti, hogy a kormány nem várt karba tett kézzel, hanem helyesen és gyorsan intézkedett és 2017. október 15-re  megtisztította a területet”

– állította a miniszter.

Hozzátette: 2017. október 15-e és 2018. január 11-e között egyetlen beteg állat sem volt az országban, a dolog akkor kezdett elharapódzni, amikor Tulceán is megjelent a vírus.

Mindezt azt követően mondta, hogy korábban gyakorlatilag beismerte: a minisztériumot meghaladta a válság kezelése.

Na meg azután, hogy az eddigi fejetlenség és teszetoszaság miatt Bihar megyében az érmelléki gazdák  arra ocsúdtak, hogy egyszer csak megjelentek a faluban a hatóságok, és lemészárolták a sertésállományt.

Geronimo Brănescu, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) elnöke szerint eddig országszerte 1 890 gazdaságot és sertésfarmot érintett a kór.

Hirdetés

Mint elmondta, az érintett gazdáknak 220 060 lejt fizettek ki kártérítésként, ezt 84 jóváhagyott aktacsomagra fizették ki, 681 aktacsomag még elbírálás alatt van. Az összkárt 6 789 410 lejre becsülik – mondta el Brănescu.

Kifejtette: 11 nagy sertésfarmon is kimutatták a vírus jelenlétét, ezekben összesen 73 351 sertést pusztítottak el.

A magyarlakta vidékeken Szatmár megyében hat, Biharban 28 gócot tartanak számon, Szilágy megyében eddig csak vaddisznók estek áldozatul a kórnak.

Szerdán Klaus Iohannis államfő is felszólította a kormányt, hogy sürgősen hozza meg az afrikai sertéspestis terjedését megakadályozó intézkedéseket és mielőbb kártalanítsa az érintett tenyésztőket.

Hirdetés