Elképesztő sztorit hozott a budapesti Kállai Márton fotóriporter (a fenti képen jobbra) a kolozsvári Wincon építőcég most épp galériaként működő gyűléstermébe. Az ELTE-n szociológiát tanult fényképész évek óta követi egy alig kilencezres kárpátaljai település, Aknaszlatina minden- és ünnepnapjait.
Aknaszlatinán a középkor óta sókitermelés folyt, a szovjet időkben ipari méretekben, a 21. században viszont bezártak a bányák, az a sótárna is, ahol 1968 óta szanatórium működött légúti betegek számára. A tárnák helyén (szó szerint és gazdasági értelemben is) sós tavak keletkeznek, a bányagalériákat ugyanis édesvíz lepi el, ami kioldja a sót a bányák falából, amelyek beomlanak, felettük több tízméteres kráterek keletkeznek. Egyesekben meggyűl a víz, ezeket a helyiek gyógyfürdőként próbálják hasznosítani. Eredetileg is volt egy-két sóstó a település mellett, a gyógyturizmus felvirágzásával viszont mesterséges medencéket is kialakítanak, amelyekbe az ízületi bántalmakat enyhítő sós vizet az új sós tavak helyi tulajdonosai a régebbi tavakból, illetve egymástól szivattyúzzák, vásárolják.
Emiatt még több édes talajvíz áramlik a volt bányákba, intenzívebben mossa alá a talajt, egyre több a felszíni kráter. Az egyik legnagyobb kráter mellett van a település temetője, a leomló sófalakból emberi koponya is előkerült már, Kállai Márton meg is örökítette. A talajerózió az alig két kilométerre folyó Tiszát is fenyegeti, mivel a kráterekben meggyűlő víz szintje magasabb, mint a Tiszáé, és ha a víz odáig kioldja a sórétegeket, a Tiszába kerülő sós víz veszélyeztetheti a folyó élővilágát. Azaz a nyári hónapokban most virágzó fürdőturizmus is tiszavirágéletű lehet.
A baloldali képen a bányászünnepre emlékeznek, a jobboldai képen az egyik legnagyobb aknaszlatinai krátertó. A szemben látható, függőleges sófalak tetején van a település temetője, amely szintén bomlik szét. | Fotó: magyarnapok.ro
Aknaszlatina lakosainak már kevesebb, mint a fele magyar nemzetiségű, és ők azok, akik ragaszkodnak a település bányászmúltjához, aktívan már csak ők emlékeznek és emlékeztetnek a bányászhagyományokra. Mi több, passzív ellenállást is gyakorolnak: többségük nem hajlandó részt venni a település új gazdasági életében, a turizmusban: nem fürdőztetik, nem szórakoztatják azt a párezer, egész Ukrajnából érkező turistát, akik évente mintegy négy hónapon át biztosítják a település bevételét. A magyar nemzetiségű lakosok közül többen is Magyarországon vállalnak munkát, árulta el Kállai Márton kiállításának keddi megnyitóján.
Mivel közel van a román határ, Aknaszlatina egyes lakosai a cigarettaüzletből (mások minden bizonnyal a csempészetből is) próbálnak megélni. Naponta egyszer kelhetnek át a határon, és legálisan egy doboz cigarettát vihetnek magukkal, a napi öt kilométeres sétával így két eurót tudnak keresni, ami egyáltalán nem elhanyagolható bevétel, magyarázta a fotós.
A település földrajzi – ezzel együtt gazdasági, társadalmi és etnikai – szerkezete gyorsan változik, Kállai Márton egy-két évente látogat oda megörökíteni ezt a változást. Illetve ha ottani barátai szólnak, hogy történt valami.
A kárpátaljai történet román csavarral került Kolozsvárra. A fiatal alkotó 2009 óta gyarapodó aknaszlatinai fotósorozatát beválasztották az Európai Unió feltörekvő fotósoknak teret adó Futures Photography programjába, amelyet Magyarországon a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Intézet működtet. Itt találkozott a képekkel a program romániai működtetője, a Photo Romania Festival művészeti igazgatója, Sebastian Vaida, az ő közreműködésével került be az anyag és a Photo Romania Festival a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába.
A Solotvyno címen futó kiállítás egy hónapig tekinthető meg a Wincon irodájában (Fellegvári út / G-ral I. Dragalina utca 93 szám), munkanapokon délután négy óráig. Ha ön szereti a nagybányai Hajdu Tamás ironikus fényképeit, mindenképp nézze meg Kállai fotóit is az ukrán határ túloldaláról.