Gyengült a FCSB, erősödött a CFR, megint fél csapatát lecserélte a Sepsi OSK. Kezdődik a Liga 1 2018–2019-es idénye.
Négyszer volt bajnok az előző évtizedben a CFR, de kétszer egymás után sosem tudott nyerni. Amíg Pászkány Árpád kezében volt a klub, a Bajnokok Ligája-szereplésből befolyó eurómilliók fontosabbak voltak a hazai bajnokságnál, a bajnoki címek utáni évek legjobb eredménye eddig egy 2009-es negyedik hely, kupagyőzelemmel megspékelve. Most viszont egyrészt a román bajnoknak jóval nehezebb eljutni a BL csoportkörébe, másrészt a rájátszásos rendszer miatt valamelyest csökken az őszi hazai meccsek fontossága.
A CFR meg tudta tartani a kulcsembereit, keresett 2,5 millió eurót a Kínába igazoló Kévin Bolin, miközben ingyen hozott öt lejáró szerződésű, utánpótlás- vagy felnőtt válogatott játékost: a román Andrei Radut (Arisz Limasszolt), a horvát Mate Malest (Rijeka), a magyar Lang Ádámot (Dijon), a kameruni Robert Ndip Tambét (Adana Demirspor) és az olasz Giuseppe De Lucát (Virtus Entella).

Lang Ádám és Mate Males (fotó: Erdély László)
Amióta Gigi Becali kijött a dutyiból, csapata csak ezüstérmet nyert a Liga 1-ben, előbb az Astra Giurgiu, aztán a Viitorul, idén tavasszal pedig a CFR előzte meg a bajnokság legtehetősebb és a szakértők szerint legjobb játékosokkal rendelkező klubját. A szakértőkkel csak az a baj, hogy ők a bukaresti lakájmédia hivatásos nyalógépei, akik nagyjából úgy dicsőítik Becalit és csapatát, mint annak idején Adrian Păunescu Ceauşescut.
Az ex-Steaua egyértelműen gyengült, legjobb játékosa, Budescu elment Szaúd-Arábiába milliókat keresni, Becali pedig hiába csábította Omranit (CFR), majd Zahovicsot (Maribor). Az Astrával és a Viitorullal ellentétben ugyanis a CFR nem engedte lerabolni magát a bajnoki cím után, Moruţan (Botoşani) és Qaka (Iaşi) pedig nem gólgyárosnak jött. A fogadóirodáknál ugyan a FCSB a favorit (2,25-es szorzó a CFR 2.75-jével szemben), de ez inkább csak az elvakult rajongók bepalizására szolgál.
A tavalyi bronzérmes és kupagyőztes 6 millió euróért adott el játékost a nyáron, viszont Alexandru Băluţával (Slavia Prága) és Gustavo Vageninnel (Liaoning) az előző szezon góljainak közel fele is távozott. Egyszemélyes támadógépezetek ritkán tudnak bajnokságot nyerni, márpedig a CSU-nál ez a cél, viszont a Szuperkupa is megmutatta, hogy ehhez társak is kellenének a lassan a Liga 1 legértékesebb focistájának számító Alexandru Mitriţă mellé.
A 2017-es feljutás csodájára sikerült rátenni az tavasszal vártnál simábban kiharcolt bennmaradással, a második élvonalbeli szezonnak pedig már a felsőházi rájátszás titkos tervével vág neki a Sepsi OSK. Ehhez az átigazolási piac egyik legaktívabb szereplőjeként tucatnyi új játékost igazoltak vagy vettek kölcsön, nagyrészt külföldieket.
Mögöttük áll a legkitartóbb szurkolótábor, a telt ház annak ellenére garantált szinte minden hazai meccsükön, hogy a jegy- és bérletárak Szentgyörgyön a legmagasabbak az egész Liga 1-ben.

Prosser Dániel (balra) és Bokor János, a Sepsi OSK sportigazgatója
A nagyszebeni foci mindig epizódszereplő volt a román első osztályban, az alig három éve alapított FC Hermannstadt előtt a Şoimii három (1932–34, majd 1950), az Inter nyolc (1988–1996), a Voinţa pedig egyetlen szezont (2011–2012) szerepelt a legjobbak között.
A Liga 2-es csapatként kupadöntőig jutó újoncnak azonban egyelőre megfelelő stadionja sincs, így marosvásárhelyi albérletben kezdi a szezont, pont az ellen a Sepsi ellen, amelynek példáját követve megragadna az élvonalban.
Korábban sem Simek Péter (Temesvári Poli), sem Vass Ádám (CFR) nem nyújtott felejthetetlen teljesítményt, viszont Bőle Lukács már a Poli Iaşi sztárjaként igazolt egy évvel ezelőtt a Fradiba.
Most pont az erdélyi magyarság két kedvenc csapata szerződtetett anyaországi légióst, a CFR az Európa-bajnokságot is megjárt Langot a francia bajnokságból, a Sepsi pedig a Honvéd-nevelés Prosser Dánielt Felcsútról. Egyiküknek sem lesz könnyű dolga alapemberré válni, ám míg Szentgyörgyön inkább tudatos marketing-fogásnak tűnik egy magyar játékos megszerzése, a Fellegváron inkább az ár/érték arányt nézték egy hiányposzt betöltésére, mint a focista nemzetiségét.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.