A nagybányai polgármester keresetlen szavakkal hajtotta el a vérbe a bukaresti vízfejet. Igaz, elsősorban gazdasági okokat sorolt fel az autonómia mellett, de már ez is nagy dolog.
Ilyen az, amikor nem csak a soviniszta nagyromán, illetve az üres „centenáriumi” lózungok, hanem a józan ész és a normalitás veszik át az uralmat: egy, az őt megválasztó közösség érdekeit valóban fontosnak tekintő polgármester akkor is rájöhet, hogy a legszélesebb körű autonómia mindenkinek jó, ha történetesen nem magyar.
Mondjuk, ez még előfordulhat szinte bárkivel, az viszont már kevésbé, hogy ezt nyíltan ki is mondja. Márpedig Cătălin Cherecheş. Nagybánya polgármestere ezt meg is tette.
Az elöljáró csütörtökön a máramarosi üzletemberek egyesületének alakuló ülésén kerek perec kijelentette: a gazdasági és közigazgatási autonómia lehetne Románia új országprojektje. Az ügyet még pikánsabbá teszi, hogy az eseményen jelen volt Eugen Teodorovici pénzügyminiszter is.
„Én nem a régiósítás, hanem az autonómia híve vagyok. Nem decentralizációra, hanem gazdasági és közigazgatási autonómiára van szükség. Én azt gondolom, hogy Romániának Dél-Tirolról kellene mintát vennie, egy olyan autonómiáról, amely ösztönzi a helyi befektetőket és a hasznot is helyben hagyja, nem megszűri egy fővároson keresztül, amely egyáltalán nem biztos, hogy Nagybánya, Suceava, Arad, vagy Bákó érdekeit nézi. Azt gondolom, hogy a százéves Romániának új országprojektre van szüksége. Idejét múlt Románia mai közigazgatási szervezése”
– jelentette ki Cherecheş.
A polgármester szerint hagyni kellene a helyi önkormányzatokat, hogy a helyi igényeknek és szükségleteknek megfelelően határozzák meg a helyi adókat és illetékeket.
Cherecheş úgy véli: a legfontosabb tőke nem a pénz, hanem az emberek, és az önkormányzatoktól kezdve az üzleti életig mindenkinek a jól képzett munkaerő hiánya jelenti a legnagyobb problémát.
A polgármester beszámolt egy jellemző esetről is, amikor a város egy kereskedelmi társasággal partnerségben pénzt pályázott egy oktatási központra.
„Jöttek valami fiúk Bukarestből és azt mondták: ti, itt, Nagybányán, 50 pontot érdemeltek ezért. Ezután elmentek Bákóba, ahol volt – meglepő módon – egy pontosan ugyanilyen projekt, amely azonban 70 pontot érdemelt. Paradox módon éppen ugyanaz a cég volt a partner. Akkor milyen igazságosságról beszélünk? Hogy nézzek én Bukarestre úgy, hogy azt mondjam, emberek, ez a főváros, és büszke vagyok azokra, akik vezetnek bennünket? Hát legszívesebben a Bukaresti út nevét Bécsi útra változtatnám, mert oda egyszerűbb és kényelmesebb eljutni, és nem érzem magam megalázva, mint akkor, amikor Bukarestbe megyek”
– mondta Cherecheş.
A polgármester hozzátette: ez a kormány 14 millió eurót „lopott el” Nagybánya költségvetéséből az Adótörvénykönyv módosításával.
Cătălin Cherecheş amúgy nem akármilyen teljesítménnyel büszkélkedhet: a 2016-os önkormányzati választáson úgy választották sima, 70 százalékos arányban ismét polgármesterré, hogy a korrupcióellenes ügyészség által ellene megfogalmazott korrupciós gyanú miatt éppen rács mögött tartózkodott, vizsgálati fogságban. Közel négy hónapot töltött el így, aztán végül kiengedték.
Cherecheşt azután vették őrizetbe, hogy – a DNA állítása szerint – tetten érték, amint 30 ezer lejt vesz át a helyi labdarúgóklub elnökétől. A krrupcióellenes ügyészség azt állítja, Cherecheş 2014-ben felkért egy személyt, hogy vállalja el a Nagybányai Városi Labdarúgóklub elnöki tisztségét, és megígérte, hogy az önkormányzat finanszírozza a klubot, és az adósságait is kifizeti. Cserében saját maga részére visszakérte a klubnak folyósított összeg egy részét.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.
Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.
A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.
Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.
Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
Tízezernyi legális munkavállaló van Romániában, akiket adminisztratív problémák miatt nem tudnak alkalmazni. És sajnos stagnál az európai helyreállítási alapokból finanszírozott kórházépítés.
Tízezernyi legális munkavállaló van Romániában, akiket adminisztratív problémák miatt nem tudnak alkalmazni. És sajnos stagnál az európai helyreállítási alapokból finanszírozott kórházépítés.
További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…
További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…
… az új reformkormány kicsit hasonlít a régire, amennyiben a régi trükköket hasznosítja újra… és Emil Boc álmultikulti polgármester csikkeket szedegetett Kolozsvár főterén, aztán ráuszította a városra a helyi rendőröket.

Nemsokára a nagyszülők is gyermeknevelési szabadságra mehetnek. Itt a kánikula, 38 fok is lehet a következő napokban és legalább két hétig marad az igen meleg idő.