A párt meg akar téged nyírni. Ha te nem nagyon akarod, akkor nem riad vissza attól sem, hogy kinyírjon. Az előbbi a címe, az utóbbi az üzenete annak a relikviakiállításnak, amely szombat este nyílt Kolozsvár egyik legfelkapottabb, szabadtéri romkocsmájának, a H33-nak a pincéjében a TIFF egyik mellékprogramjaként.
A Horea út 33 szám alatt (innen a név) szeszfőzde működött már 1932-től, a kommunisták államosították, és itt készült a híres Napoca konyak – természetesen exportra, vezetett be minket a hely történetébe és a pincébe Dan Clinci építész.
Improvizált terasz, jobbra a bár, felette a város legnagyobb kültéri falfestménye, az udvar mélyén pedig, a szürke fal mögött improvizált konferenciaterem. | Fotók: Szabó Tünde
A H33 tereit építészek, urbanisták igyekeznek kulturális programokkal életre kelteni addig is, amíg jön majd egy ingatlanfejlesztő, és lakásokkal építi be az udvart – vázolta a várható jövőt Clinci, mielőtt fejest ugrottunk a közelmúltba.
A nyomasztó közelmúltunk Ceaușescu-képekkel, címeres Románia-zászlókkal és pártzászlókkal volt tele, az erőltetett és folyamatos ünneplés kellékeivel. Nincs ez másként a volt szeszfőzde pincéjében sem.
Balra a szervező Forum Apulum egyesület két tagja, Diana Filimon és Cristian Cucu, jobbra a Ceaușescu-házaspár egy korabeli festményen. A kiállított tárgyak mind eredetiek, a Gyulafehérvári Egyesülés Múzeum közelmúlt-kollekciójának részei, mondta el Diana Filimon.
Hogy még véletlenül se kapjon el tőlük a nosztalgia, arról nemcsak a dohszag és a nedves, málló falak gondoskodnak, hanem a relikviák közé beékelt információs pannók az államosításról, az ellenállásról, a kollektivizálásról, börtönökről, munkatáborokról, kínzási módszerekről, a Securitatéról, a településszisztematizálásnak hazudott falurombolásról, az áruhiányról vagy épp a kiváltságosokról, a párt nomenklatúrájáról. Az illusztrációként betett híres képen Ion Iliescu játszik együtt a Ceaușescu-házaspárral. A baloldali képen a korabeli tömegközlekedés látható, amint a tömeg épp megpróbál közlekedni, de nem fér fel a buszra.
Nicolae Ceaușescu, a dolgozó nők és a kötelező rajongás. Sokatmondóak a hivatalos képek Ceaușescu gyulafehérvári látogatásairól is. Míg a helyszínek és a főszereplő ugyanaz 1972-ben, ’75-ben, majd ’84-ben, a felvonulások díszletein követhető, hogyan terebélyesedik körülötte a személyi kultusz.
Míg a korabeli tárgyak a pince elején, az információs pannók a pince hátsó részében sűrűsödnek. A közismert jelenségeket adatokkal konkretizálják: meg lehet tudni, hány embert öltek meg vagy börtönöztek be amiatt, mert nem akartak belépni a kollektívákba, de emellett olyan adalékokkal is szolgálnak, amelyeket már szinte elfelejtettünk. Hogy maga Ceaușescu vezetett és adott tűzparancsot annak a különítménynek, amely körbevett egy, a kollektivizálásnak ellenálló falut. Vagy hogy úgy erőltették a mezőgazdaság gépesítését, hogy leöltek félmillió lovat.
A pince hosszában egy mellékfolyosó fut, ahova belépve ez az írógép fogad. Befűzve egy valós jelentés másolata – a Decebal fedőnevű informátor Petrozsényben épp nem tud semmi érdemlegeset jelenteni az egyik kollégájáról 1972-ben.
Az Emlékezet-folyosó plafonjáról néhány személyes visszaemlékezés lóg, ez a legmegrázóbb része az egész kiállításnak. A börtönt, munkatábort megjárt emberek írják le saját szavaikkal, hogyan kínozták meg őket.
Az emlékek mellett a látogató magával vihet egy füzetecskét, A román kommunizmus illusztrált útmutatóját. A zsebkönyvben a hazai kommunizmus rövid történetét, az uniformizálásra, fejadagra és besúgásra épülő mindennapok tömör leírását és egy kis tételes mítoszrombolást Dan Perjovschi és más képzőművészek illusztrációi teszik könnyen fogyaszthatóvá.
A pincekiállítást a TIFF alatt, június 3-ig lehet megnézni.