A kollaboráns elitek. Mit kezd Ioan-Aurel Poppal a Román Akadémia?

Ioan-Aurel Pop illusztris történész bagatellizálja és szétkeni a ceauşiszta korszak alatti kollaborációját. Arról próbál meggyőzni bennünket, hogy

1989 előtt nem lehet másképp élni, csak ha az ember közvetlen kapcsolatokat tartott fenn a rezsimmel és annak fegyveres karjával, a Securitatéval.

A 63 éves korára a Román Akadémia elnökévé lett Pop professzor attól fél, hogy elveszíti ezt a befolyást biztosító tisztséget, melyet – talán – olyan valakinek kellett volna megkapnia, akinek nincs folt a múltján, hiszen az Akadémiában olyan történészek is vannak, akik súlyos éveket töltöttek a politikai börtönökben és sokkal szilárdabb életművel rendelkeznek, olyan sokkal nagyobb szakmai súllyal rendelkező humanisták vagy tudósok, akiket olyan ügyeletes opportunisták szorítottak háttérbe, akiket láthatatlan ugródeszkák segítettek állandóan a legkényelmesebb és legjobban fizetett tisztségekbe ejtőernyőzni. Ioan-Aurel Popnak fogalma sincs, miként állítsa helyre tisztességét, miután Mădălin Hodor közzétett egy listát azokról az értelmiségiekről és szakemberekről, akiket az aktív emigránsok megfigyelésére használt fel a volt Securitate. Arra gondol, hogy megkérdőjeleződhet Párizsban, ahol a Tudományos, Irodalmi és Művészeti Akadémia levelező tagja, vagy Salzburgban, ahol az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, vagy akár Kolozsváron is, ahol a hallgatók elvitathatnák az erkölcsi tekintélyét. De Pop professzor ahelyett, hogy megmagyarázná a tettét, elismerné botlását, ha az létezett, elmesélné, hogy milyen körülmények között került kapcsolatba Aristotel Stamatoiu tábornok, a Külügyi Hírszerzési Központ (CIE) 80-as évekbeli főnökének hivatásosaival és esetleg bocsánatot kérne, inkább nevetségessé teszi magát olyan kijelentésekkel, melyek még inkább megkérdőjelezik őt.

Történészként tudnia kellene, hogy előbb-utóbb kiderül az igazság és választott szakmájának végső soron ez a végcélja.

A ceauşiszta nacionalizmus szellemében felnevelkedve, amikor a párt utasítására manipulálták a történelmet, Pop professzor azt hihetné, hogy még mindig megvédelmezik a tanítványai, akiket – hozzá hasonlóan – a rendszer segített azzá válni, amik.

Hodor listája újra azt bizonyítja, hogy a kommunizmus bukása óta eltelt csaknem 30 évben a kollaboráns értelmiségi elit fontos tisztségeket töltött be az egyetemeken, a politikában, a közigazgatásban és a médiában. A beszervezettek közül néhányan rögtön 1989 után nyilvánosan bevallották bűneiket, környezetük pedig megértéssel jutalmazta a bátorságukat. De a legtöbben megőrizték titkukat azt remélve, hogy nem leplezik le őket.

Cornel Nistorescu is szerepel az Emigrációellenes Dandár nyilvántartásában,

de azt állítja, hogy nem volt „érintett” egyetlen „politikai rendőrségi, vagy titkosrendőrségi konnotációjú műveletben” sem, hogy senkit sem „súgott be”, hogy senkit sem „figyelt meg”, hogy nem „tájékoztatott semmilyen szolgálatot”. Nistorescu megemlíti még, hogy amikor az Evenimentul Zilei lapot vezette, megígérte, hogy „amennyiben bármelyik levéltáros a főnökei elé tudna tenni egy olyan általam aláírt papírt, mely együttműködési ígéretként vagy feljelentésként értelmezhető, akkor azzal dicsekedhet majd, hogy elérte eltávolításomat a sajtóból”. Nistorescu az elejétől fogva ellenezte Iliescu rezsimjét, a szekusok leleplezésére bátorította a fiatal újságírókat, megküzdött a Năstase-kormány maffiájával, maga köré gyűjtötte a legjobb sajtósokat, de annak a harcnak a kellős közepén, 2004-ben, amikor a legnagyobb szükség lett volna az Evenimentul Zilei támogatására, hirtelen félreállt és távozott az újságtól. Talán csak elfáradt, vagy egy merkantilista változatot választott. Később marginális pozíciókba tért vissza, barikádot váltva, erejét és közönségét is elveszítve.

A Securitate embereinek a leleplezése megkésett, zűrzavaros folyamat volt és gyakran a pillanatnyi politikai igényektől függően történt,

a lusztrációt pedig annyira elodázták, hogy már ne legyen értelme. 1999-ig, amikor kihirdették a saját aktába betekintésre és a Securitate politikai rendőrségként való leleplezésére vonatkozó törvényt, a Ceauşescu idejében jól felkészített, a Securitate nyilvántartásában vagy szerepelő, vagy nem szerepelő technokraták már ellenőrzésük alá vonták az új bürokráciát, kihasználták a privatizációkat, vállalkozásokba kezdtek, vagy megtervezték jövőjüket az állam fontos intézményeiben. A Revista 22 folyóirat által közzétett lista csak azt bizonyítja, hogy a volt Securitatéval kapcsolatban állt értelmiségi elitek nagyobb könnyedséggel csúsztak át a nehézkes román átmeneten, támogatást, ellenszolgáltatásokat kaptak, vagy csak felhasználták azokat a befolyásolási hálózatokat, melyekhez tartoztak, hogy jelentős tisztségekbe kerüljenek, hogy sikeres egyetemi karriert vagy nyereséges vállalkozásokat építsenek ki maguknak.

A kollaboráns eliteknek a szerepe nem ért véget a rendszer által nyújtott lehetőségekkel, vagy – esetenként – az ennek a hajdanán gondosan kiválogatott kasztnak hátrányos reformok megakasztásával. A Securitate árnyékában kinevelődött politikusok, egyházi vezetők, történészek, szociológusok, orvosok, zenészek, közgazdászok

szintén létrehozták a saját befolyásolási hálózataikat, melyek tovább viszik a kommunista fagyból érkezettek praktikáit,

a negatív kiválasztás mentalitásait, és olyan rendszert tartanak fenn, melyet kimúltnak hittünk.

Csaknem 30 évvel a kommunizmus bukása után már nem lehet lusztrációt végrehajtani. Egy ilyenfajta folyamatnak az új köztársaság első éveiben lett volna értelme, mert bármilyen lusztráció egy meghatározott időszakra, általában öt évre zárhatja ki a kollaboránsokat a játékból. De az igazság megismerése azokról, akik továbbra is befolyásos tisztségeket töltenek be az államban, annak a történelmi megtisztulásnak a része, amelyre Romániának szüksége van.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.