Százezren fogják kérni Moldova Egyesülését Romániával

A Chişinău-ban vasárnap sorra kerülő centenáriumi nagygyűlésen a román nacionalista pártvezérek és székelyföldi románok is részt vesznek.
Hirdetés

A nagy centenáriumi gyűlésre március 25-én, vasárnap délben kerül sor, a Moldovai Köztársaság fővárosában, Chişinău-ban. A tömegmegmozdulásra több mint 100 000 moldovait várnak, illetve románokat a világ minden tájáról. A tervek szerint ez lesz a legnagyobb utcai felvonulás azóta, hogy a Moldovai Köztársaság kikiáltotta a függetlenségét.

A nagygyűlésen megemlékeznek arról, hogy száz éve, 1918. március 27-én Besszarábia egyesült Romániával. Továbbá követelni fogják Moldova egyesülését Romániával.

A gyűlésen Traian Băsescu volt román államelnök, a Népi Mozgalom Párt elnöke, az egyesülés egyik fő szószólója, illetve a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Ludovic Orban is részt vesz.

Nagynemzeti adalékként: Kovászna megyéből 18 román utazik a moldovai fővárosba, hogy részt vegyen a nagygyűlésen és magasra emelje az egyesülés zászlaját. A Kovászna megyeieket egy – idézzük – „nagy piros-sárga-kék szívű” fiatalember vezeti.

Ezzel kapcsolatban az jut eszünkbe, vajon mit szólna a román állam, ha váratlanul 100 000 magyar összegyűlne, és a Magyarországgal való egyesülést követelné?

Hirdetés