„Holmi büntetőügyesek” és az igazságszolgáltatás függetlensége

A CNCD-nek (Országos Diszkriminációellenes Tanács – a szerk.) hétfőn kellett volna döntenie arról (a döntést elhalasztották – a szerk.), hogy diszkriminatív-e Iohannis elnök szóhasználata („holmi büntetőügyesek”). De a kérdés túlmutat e Tanács hatáskörén.

Az az igazság, hogy Iohannis elnök megszívlelte az őt ért bírálatokat, hiszen – ahogy azt láthattuk, a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) és a Főügyészség mérlegét bemutató gyűlések között változtatott a diskurzusán. Míg az előbbin „holmi büntetőügyesekről” beszélt, akik „kétségbeesetten próbálják támadni és hitelteleníteni a DNA-t”, az utóbbin már „büntetőügyekben elítélteket” mondott. A kis változtatás annál is inkább figyelemre méltó volt, hogy az egész beszéd kiegyensúlyozottabb volt, az elnök jobban odafigyelt az eljárási szabályok betartásának kérdésére és – implicit módon – az ártatlanság vélelmére. Nem volt véletlen, hogy az elnök az alkotmánynak azt a cikkelyét idézte, amely a polgárok jogainak és szabadságainak védelmét követeli meg az ügyészektől. És a jogok egyike az, hogy mindenkinek „tisztességes eljárásban” kell részesülnie.

Megfigyelhetjük, hogy

az elnök hallgatólagos „javítása” a szavaknak mind a stilisztikáját, mind az értelmét érinti.

Polemikus megszokássá, a megvetés kifejezésének egyik módjává vált „büntetőügyesekről” beszélni. Ez egy nagyon új, néhány éves kifejezés, mely a bizalmaskodás alját súrolja és nagyon jellemző a romániai politikai légkörre, ahol a politikai ellenfél radikális lejáratása dívik. Romániában már nem létezik politikai párbeszéd, csak az ellenfél állandó hiteltelenítése. Az eredetileg argónak számító „büntetőügyes” szó használata tehát a felháborodás és a megsemmisítő megvetés kifejezésévé vált. Nyilvánvaló, hogy nem mutat jól az elnök részéről.

De a „büntetőügyesek” kifejezés helyettesítése a „büntetőügyekben elítéltek” kifejezéssel azt eredményezte, hogy nemcsak az érzés, hanem a denotatív értelem is módosult. Hiszen a „büntetőügyesek” azt sugallja, hogy az ezzel megjelöltek a társadalom „söpredékéhez” tartoznak, olyan lények, akik elfojthatatlan hajlamaik miatt végzetszerűen börtönben fogják végezni. A „büntetőügyesek” olyan emberek, akiket eleve elítél sérült etikájuk. A „büntetőügyekben elítélteket” kifejezéssel a beszélő egy adott személy státuszát írja le tárgyilagos módon.

Elég világos, hogy az elnök senkit sem diszkriminált, ha a kifejezés jogi értelmére utalunk.

Csak futólag említem, hogy számos CNCD-hez intézett bejelentés nem állja meg a helyét. Az elnökválasztási kampányban valaki azért tett bejelentést, mert állítólag diszkriminatív dolog volt az egyik jelölt görög-katolikus egyházhoz tartozására tett (kontextusában rosszmájú) utalás, hiszen ez „büntetést” von maga után az ortodox választók részéről. Ez nagyon furcsa módja a diszkrimináció félremagyarázásának. A CNCD „joggyakorlata” azonban tele van ilyenfajta panaszokkal.

Ahogy arra már rámutattam,

az elnök eléggé „fésületlen”, pozíciójához nem illő nyelvezetet használt,

arról nem is beszélve, hogy a kifejezés homályos és sértésnek is hangzik. Az elnök hibázott (és ezt hallgatólagosan el is ismerte), de nem azért, mert bárkit is diszkriminált volna, hanem mert úgy beszélt, mint egy utcai tüntetésen, túlságosan nyilvánvaló politikai pártosságot tanúsítva.

És van még egy árnyalat, mely sokkal súlyosabb a többinél és melynek – természetesen – semmi köze sincs a CNCD „joghatóságához”. Ha egy ügyészek függetlenségéről szóló vitában egy magas pozícióban lévő tisztségviselő sértő nyelvezetet használ a politikai ellenfelekkel szemben (hiszen nemcsak „vádlottak” bírálják a DNA-t), akkor

fennáll annak a veszélye, hogy maga az igazságszolgáltatás tűnik pártosnak.

Románia elnökének annál is inkább kötelessége lett volna semlegesnek maradni, hogy ő nevezi ki az ügyészségek vezetőit.

Franciaországban, például, élénk vita zajlik Emmanuel Macron elnök alkotmánymódosítási tervéről. Ez többek között nagyobb szerepet kíván adni a CSM-nek (Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács – a szerk.), melynek véleményezését kötelezővé tennék az ügyészségi vezetők kinevezésében. Ez egy számunkra rendkívül ismerős vita és megmutatja, mennyire kétértelmű és érzékeny dolog mindenfelé az elnök szerepe.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.