Spontán tüntetésbe kezdett 55 bányász a parajdi sóbányában

Nemcsak a fizetéssel elégedetlenek, hanem a bánya vezetőségével is.
Hirdetés

Spontán sztrájkba kezdett és a tárnában maradt csütörtökön a parajdi sóbánya 55 bányásza. A vájárok fizetésemelést és vezetőségcserét követelnek.

Kelemen József szakszervezeti vezető úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy a sóbánya alkalmazottainak 80 százaléka minimálbért kap. A bérek emelésén kívül azt is követelik, hogy cseréljék le a vállalat vezetőségét – mondta.

„Zavar minket, hogy úgy viselkednek, mintha ők lennének a tulajdonosok, mindentudók, minket meg se hallgatnak; sajnos ide jutottunk” – mondta Kelemen József, hozzátéve,

addig folytatják a sztrájkot, amíg érvényt nem szereznek követeléseiknek.

Seprődi Zoltán, a parajdi sóbánya vezérigazgatója azt mondta a hírügynökségnek, hogy a tiltakozók a bérek közti egyenlőtlenségek megszüntetését, az alapfizetések 20 százalékkal való emelését és a vezetőség leváltását követelik.

A  bérnövekedéssel kapcsolatban a vezérigazgató kifejtette: félreértésről van szó, ugyanis ez már megtörtént, amikor a járulékok kifizetésének terhét a munkavállalókra hárította át a törvény, de az alkalmazottaknak még nincs tudomásuk erről, mivel még nem írták alá az egyéni munkaszerződéseket kiegészítő okmányt.

Hirdetés

Seprődi arról is tájékoztatott, hogy a sztrájk miatt tárnákban maradt 55 bányász biztonságban van, meleg ételt kaptak. A sztrájk egyébként csak a só kitermelését akadályozza,

a bányában zajló idegenforgalmi tevékenységet nem befolyásolja. 

Estére Parajdra várják az Országos Sóipari Társaság vezetőségét a helyzet rendezése érdekében. 

Hirdetés