interjú
Szerző: Szabó Hajnal
2018. február 15. csütörtök, 17:59
A Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub alapítójával beszélgettünk az egyesületről, a gyerekekről, a múltról és a jövőről.

Több mint hat éve alakítottátok meg a Driblit, mi járt akkor a fejetekben, mi volt a cél?

2011 őszén, talán valamikor november elején volt az első edzés, amin öt gyerek veszt részt. Mostanra körülbelül kétszáz gyermek jár focizni. Kettős célunk volt és most is kettős célt követünk.

Az egyik, hogy futballistákat neveljünk. Mondjuk így, ügyes magyar futballistákat. Sok klub van Kolozsváron, persze ők inkább a román futballnak keresnek tehetségeket, mi meg inkább a magyarnak. Mi vagyunk az egyetlen klub Kolozsváron, ahol magyarul folyik az oktatás. Nem zárjuk ki a többieket sem, de a nyelvhez ragaszkodunk.

A másik cél az, hogy fokozzuk a tömegsport iránti érdeklődést. Kelet-Európában nem nagyon ismerik ezt a fogalmat. Pont most tértem vissza Ausztráliából, ahol jellemző – igazából az összes angolszász országban vagy Nyugat-Európában, de talán a tengerentúlon leginkább –, hogy mindenki sportol. A tömegsport azért fontos gyerekkorban, hogy a gyerek megszokja, hogy a sport részévé váljon az életének, mert ez a legfontosabb eszköze az egészség megőrzésnek.  Felfedeztük, hogy a tömegsportból hiány van Kolozsváron és próbáljuk ránevelni a gyerekeket, hogy megszeressék a sportot.

A két cél úgy kapcsolódik össze, hogy akiről kiderül, tehetséges, azt beválogatjuk a kiemelt csoportba. Velük már az első célt próbáljuk elérni.

Honnan jött egy ilyen klub létrehozásának gondolata? A te ötleted volt?

Az én ötletem volt, én ugyanis Budapesten dolgoztam egy hasonló rendszerben működő futballcsapatnál. Magyarországon sem teljesen rózsás a helyzet a tömegsportok szempontjából, de sokkal előbb járnak, mint Románia. Ott is úgy működött, hogy tömegsportra alapoztak, majd onnan a kiemelt csoportban próbáltak az élsport felé haladni. A Baráti Bőrlabda FC már 1999 óta csinálja. Én 2011-ben jöttem el tőlük. Jelenleg ott tartanak, hogy egy U17-es és két U16-os magyar válogatott futballistájuk van, akiket ők neveltek ki. Sok idő, mire a Dribli eljut idáig, de meg lehet csinálni. Reméljük, hogy nekünk is sikerül.

Hogyan sikerül megszervezni, hogy ennyi gyereknek meglegyen az edzése, hogy figyeljetek arra is, hogy kiszúrjátok a tehetségeket és mégis mindenki jól érezze magát?

Nehezen, de igyekszünk. A pálya a legnagyobb hiányosság. Ezt most béreljük, de bérelünk tornatermeket is, elsősorban a tömegsport számára. Az év nagy részében hideg van, vagy esik, vagy túl meleg van. Nehéz olyan napokat találni, amikor ideális az idő a kinti mozgásra. A kiemelt csoportokkal folyamatosan kint vagyunk, mert aki futballista akar lenni, ezeket a körülményeket el kell viselnie. Nagy nehézség, hogy még nincs saját pályánk, anyagilag is, hogy folyamatosan alkalmazkodnunk kell.

Viszont pozitívum, hogy nagyon jó stábot sikerült összehoznom. Jelenleg hatan vagyunk, egy kapus edző, öt edző. Plusz ez a kétszáz gyermek, különböző csoportokba osztva. Egy embernek egy adott számú gyerek jut, hogy tudjunk úgy foglalkozni velük, hogy ők is élvezzék a sportot és szakmailag is fejlődjenek.

Hány kiemelt csapatotok van jelenleg?

Három kiemelt csoportunk van, az U13, U11 és U9 korosztályban. Nemrég az U9-cel és az U11-gyel részt vettünk Csíkszeredában a Puskás Akadémia által szervezett tornán. A szakmai vezető nagyon megdicsérte az U9-es csapatunkat. Azt mondta, hogy a nap legpozitívabb élménye volt neki a meccsünk, hogy így kell futballozni, ahogy mi futballozunk.

Mi volt eddig a legnagyobb sikeretek?

Talán ez, amiről az előbb beszéltem, mert az utánpótlás-nevelésben nagyon nehéz a sikert lemérni. Az utánpótlásképzés lényege az, hogy valakiből lesz-e futballista, vagy sem. Arra senki nem emlékszik, hogy valaki hány tornát nyert meg gyerekkorában különböző csapatokkal. De még ő maga sem, hogyha egyszer majd mondjuk Salzburgból – hogy egy ilyen aktuális példát mondjak, mert ott most éppen játszik egy magyar srác –, kap egy szerződést. Gyerekként meg azért csinálja, mert szereti, mi meg dolgozunk vele, hogy fejlődjön. Amikor kimegyünk a pályára, nyilván nyerni akarunk, de hogy ez most összejön, vagy nem jön össze, az nem olyan lényeges. Sajnos vannak olyan kollégák – mert hogy itt, Kelet-Európában még mindig nagyon eredmény-centrikus az utánpótlás-nevelés –, akik úgy gondolják: az a legnagyobb siker, hogy ezt meg ezt megnyertük. Persze nagyon büszkék vagyunk egy-egy ilyen eredményre, de az igazi cél az, hogy abból a gyerekből profi futballista legyen.

Láttok már igazi nagy tehetségeket?

Igen. De, azt szokták mondani, hogy nem tudni, kiből lesz futballista, csak azt, hogy kiből nem. Ha van valaki, aki nagyon nagy tehetség, arra még semmilyen garancia nincs, hogy két év múlva nem jut eszébe, hogy ő valami teljesen mással akar foglalkozni.

Sok gyereket elveszítetek így?

Igen. Nagy a lemorzsolódás. Volt olyan tanítványom, még Budapesten, akire azt mondta egy idő után az apja, hogy túl okos ahhoz, hogy focizzon. Abbahagyta. Van a gyerekeknek egy olyan csoportja, aki csak akkor jön le edzésre, ha marad ideje. Nem ez a prioritás, mert van, aki úgy gondolja, hogy a tanulás rovására megy. Ezt teljesen rossz gondolkodásnak tartom, mert ha egy gyerek egy kicsit mozog, kicsit felfrissül a vérkeringése, az agya, sokkal jobban tud gondolkodni. Sok gyerek megy el emiatt, vagy azért, mert annyi különórára jár, hogy gyakorlatilag túl van terhelve. Az a tapasztalat, hogy a szülő minden területen kipróbáltatja a gyerekét, hátha kap valamit, amiben tehetséges. A szülők egy része nem úgy gondolkodik, hogy a gyereke szereti-e amit csinál, hanem, hogy mennyire jó benne. Ezért van az, hogy sok gyerek egyik évben még karatézik, aztán beíratják úszni, majd harmadéven onnan is kiíratják, mert úgy látják, hogy ott sem lesz bajnok. Inkább hagyni kéne a gyereknek, hogy gyerek legyen.

Gondolkodtatok azon, hogy az idősebb korosztályba kerülő gyerekeket esetleg tovább vigyétek?

Épp most lesz az első „végzős” korosztályunk. A 2004-2005-ösök voltak az első kiemelt csoport. Mert ez a kérdés a kiemelt csoportokra vonatkozik. A tömegsportnál ilyen jellegű kérdések nincsenek, mert ott a gyerek bejön és focizik, amíg jól esik neki. Volt olyan, hogy valaki megkérdezte, miért nem visszük tovább. Egy tömegsportban azért nem kell tovább vinni a gyereket, mert egy idő után már magától jár focizni a haverokkal. A szabadidős sportot nincs miért felnőtt szinten üzemeltetni. Egy bizonyos kor után ezt már megoldja a gyerek. Az élsportnál ez a kérdés felmerül, de ott az van, hogy ahhoz már kell egy nagy pálya. Visszafele haladva az időben, ahogy a gyerek egyre fiatalabb, a pálya mérete is egyre csökken. A mi legnagyobb korosztályunk a két 16-os közötti területen játszik 8+1 fővel. Egyelőre egyébként nem tervezzük ezt, de nem is zárkózunk el. Visszatérve a 2005-ös csapatra, az elkövetkező 1-2 hónapban fog eldőlni, hogy merre tovább.

Mennyire látják a szponzorok, támogatók, hogy az utánpótlás-nevelésben és a gyerekfociban van potenciál?

Elmozdultunk a holtpontról. Most már van támogatás, akár szponzoroktól, akár pályázatokon keresztül. Ami viszont nehezíti a dolgokat, hogy ez inkább presztízstámogatás. Nem egy megtérülő befektetés. Van olyan, hogy megéri befektetni egy bizonyos cégbe, mert az olyan anyagi javakat termel, amelyekkel aztán a szponzor is jól jár. Vagy pedig reklámfelületért cserébe támogatást adnak. Nekünk nincs olyan nagy potenciálunk sem anyagi vonatkozásban, sem pedig reklámfelületben, hogy megérjen támogatni minket.

Az a baj nálunk, hogy nincs elég nagy presztízse a sportnak. Nyugat-Európában vagy az angolszász országokban, ahol ennek presztízse van, a szponzor azért támogatja a csapatot, mert akkor látja a többi befektető, hogy ez sokkal komolyabb ember, ő ebbe pénzt fektet be. Nyugaton menő dolog a gyereksportba, a gyerekfociba pénzt fektetni. Úgyhogy ilyen szempontból nehezebb a dolgunk. Szerencsére azért már sikerült megnyernünk egy-két támogatót.

Hogyan néz ki nálatok a tevékenység? Csak edzések vannak, vagy egyéb események is?

A legfőbb események értelemszerűen az edzések. Heti kettő tömegsport jellegű, heti három versenysport szintű a kiemelt csoportokban, emellett pedig vannak meccsek. A mi főeseményünk május első hétvégéjén a Dribli Majális, idén lesz az ötödik. Ez egy Kárpát-medencei kupa. Igyekszünk a rendezvénynek magyar jelleget adni, tehát olyan csapatokat meghívni, akik magyarok vagy magyar kötődésűek. Székelyföldről, Magyarországról szoktak jönni csapatok, de voltak már Délvidékről is. Reméljük, idén jönnek Felvidékről is. Olyan még nem volt, hogy kizárólag magyar csapatok legyenek, így amikor a 12 csapatból 8 magyar, akkor a többi helyre a helyi csapatokból szoktuk meghívni, akikkel jó viszonyt ápolunk, és sokat játszunk együtt. Fontos, hogy közvetlen, baráti legyen a hangulat, nem akarunk nagy tornát rendezni. Hosszú távon az a cél, hogy a majális egy teljesen magyar torna legyen.

Miért szereted ezt csinálni? Mi az, ami hetedik éve hajt előre, hogy ezt folytatni kell?

Magának a sportnak és a futballnak a szeretete. Ez az első indokom. A második pedig nyilván a sikerek, mondhatnám úgy is, hogy a késleltetett sikerek. Hogy ez mit jelent? Nos, ez egy olyan munka, ahol az ember rengeteg pofont kap. Hol a menedzsment miatt, hol pedig az edzés miatt, küzdeni kell szülőkkel. Történik egy csomó rossz dolog, és egyszer csak történik valami olyan, ami felülírja az összes rosszat. Amikor azt látod, hogy visszakapod a pályán, amit már hónapok óta mondasz a gyereknek, de hónapok óta nem értett meg, és egyszer csak megérti és tökéletesen visszaadja, akkor az hatalmas örömöt ad.

 

A szerző a kolozsvári BBTE újságíró szakos hallgatója, szakmai gyakorlatát a Főtérnél tölti.

comments powered by Disqus
Marosvásárhely polgármestere folyamatos zsarolással és a bérleti szerződés megszegésével vádolja a katolikus egyházat. A katolikusok szerint ő az, aki megszegte a szerződést.
Úgy tűnik, az a helyzet, hogy Románia rendesen fél Magyarországtól.
És ez csak a jéghegy csúcsa. Az frissen odatett igazgató véget vet a munkahelyi divatbemutatóknak.
Diszkriminációt kiált a határon túli románok ügyeiért felelős minisztérium.
A 91 éves Szabó Gyuri bácsi hasznos népgyógyászati tanácsokkal látta el a kolozsváriakat. Ezek közül jegyeztünk le jópárat.
Ezekről (is) mind szó volt a keddi Iohannis-Trump találkozón a Fehér Házban.
És nagyjából az egész társadalom. Többek közt ez is elhangzott azon a vitát sem nélkülöző kolozsvári rendezvényen, amelynek résztvevői az erdélyi magyar történelmi egyházak és az államhatalom viszonyát vizsgálták a kommunizmus időszakában.
Haáz Sándor karnaggyal a közösségkovácsolás tudományáról, a zenekar sikerének a titkáról beszélgettünk a Fili kolozsvári fellépésén.
Itthon kapott ki a CFR a Slavia Prágától az utolsó selejtezőkör első mérkőzésén.
A hanyagság ha fájna, sokan üvöltenének a közlekedési minisztériumnál.
A 21. Szent István-napi Néptánctalálkozó alkalmából. Az üvegolvasztó melegben. Minden tiszteletet és tapsot megérdemelnek.
Megrázó családi, személyes történetekkel indult a Kolozsvári Magyar Napok rendszerváltásról, kommunizmusról, diktatúráról szóló sorozata.
Érdekes megoldást talált ki a kolozsvári önkormányzat a kritikus bölcsődehiány enyhítésére.
Huszonnégy művész mutatta meg, mi jut eszébe a generációkon átívelő családi mintákról.