// 2025. július 3., csütörtök // Kornél, Soma

Nem adóztatja meg az egyházakat a pénzügyminiszter

// HIRDETÉS

Saját és ellenfelei kijelentésének cáfolatára kényszerült Eugen Teodorovici.

A pénzügyminisztérium nem dolgozik a háztartási adó bevezetésén, cáfolta szombaton Eugen Teodorovici miniszter az Antena 3 televízió műsorában Florin Cîţu liberális szenátor pénteki riogatását, és ugyan megadóztatná az egyházakat, mégsem vesz el pénzt tőlük, mondott ellent korábbi kijelentésének Teodorovici.

Háztartási adó

„Teljesen hamis és beszélni fogok szenátor kollégámmal, Florin Cîţu úrral, mert ő is pénzügyes. (...) Teljesen hamis. Nem dolgozunk a háztartási adón. (...) Beszélni fogok vele, hogy megértsem mi volt a célja a nyilatkozatának. (...) Kategorikusan mondom, nem dolgozunk ezen 2018-ban” – mondta Teodorovici, akit arról kérdeztek, mi a véleménye a liberális párti Florin Cîţu szenátor kijelentéséről, miszerint a pénzügyminisztérium nem mondott le a háztartási adó bevezetéséről, és jelenleg annak technikai részletein dolgoznak.

A pénzügyminiszter hozzátette, jelenleg az egyszerűsítésen és a „rendszer igazi megreformálásán” dolgoznak, a bürokrácia csökkentésén és az elektronikus rendszer bevezetésén.

Egyházak megadóztatása

Nem változtatta meg véleményét az egyház megadóztatásáról, jelentette ki Teodorovici ugyanabban a tévéműsorban, és informális tárgyalást fog kezdeményezni Daniel ortodox pátriárkával a kérdésről, de az állam nem vesz el az egyháztól pénzt újabb adók formájában, szögezte le.

A pénzügyminiszter olyasmit szeretne elérni, hogy az egyház ugyan kimutatná, hogy mennyi adót kellene fizessen az államnak bizonyos gazdasági tevékenységek után, de azt a pénzt az állam nem hajtja be, hanem arra ösztönözné az egyházat, hogy szociális programokra költse. Az egyház ugyanis jobban kezeli a problémás gyerekek, fogyatékkal élők, idősek ellátásával kapcsolatos problémákat, véli Teodorovici, aki szerint az állam bukott diák szociális téren.

A szociális programok ráadásul megállíthatják az ortodox egyház fokozódó népszerűségvesztését, vélte a pénzügyminiszter, mintha a rászorulók ellátása legalábbis imázskérdés lenne az egyház számára.

Teodorovici tavaly júniusban még azt mondta, meg kell értetni az egyházzal, hogy a 21. században élünk, mindenkinek adóznia kell, mert sok pénzre van szükség, és azt remélte, kompromisszumra jut az ortodox egyházzal a kérdésben. A probléma felvetésének hatására Teodorovici-nak meg kellett válnia az akkori kormányfő, Mihai Tudose mellett betöltött, tiszteletbeli tanácsadói tisztségétől.

Akkor Daniel pátriárka azt nyilatkozta, az egyházak jogilag közhasznú szervezetekként működnek, mint a civil szervezetek, az ortodox egyház pedig adózik az ingatlanok, a fizetések és gazdasági tevékenységei után. Nem fizet áfát (TVA) és csak azok után a jövedelmei után nem fizet adót, amelyek sajátos felekezeti tevékenységeiből származik, mint például az egyház által készített, vallásos tárgyak árusítása, de ezt a jövedelmet is szigorúan a templomok fenntartására és szociális-filantróp tevékenységekre költi.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix
Főtér

Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix

Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.

CSM-elnök: összeomlik az igazságügyi rendszer, ha 65 évre emelik a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát
Krónika

CSM-elnök: összeomlik az igazságügyi rendszer, ha 65 évre emelik a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.

Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket
Székelyhon

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket

Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók
Krónika

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók

Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.

Kiszámolták, mennyivel csökkennének a nyugdíjak a megszorító intézkedések nyomán
Székelyhon

Kiszámolták, mennyivel csökkennének a nyugdíjak a megszorító intézkedések nyomán

A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.

// még több főtér.ro
Belföldi buszjáratokat indít a FlixBus Romániában
2025. június 26., csütörtök

Belföldi buszjáratokat indít a FlixBus Romániában

Tízezernyi legális munkavállaló van Romániában, akiket adminisztratív problémák miatt nem tudnak alkalmazni. És sajnos stagnál az európai helyreállítási alapokból finanszírozott kórházépítés.

Kelemen Hunor szerint Ilie Bolojan egy killer – hírmix
2025. június 25., szerda

Kelemen Hunor szerint Ilie Bolojan egy killer – hírmix

További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…