Élete kalandja lett, hogy koreai egyetemistákat tanított angolul

Míg osztálytársai egyetemre mentek, Bács Tímea érettségi után kivett egy év szabadot, és elutazott Dél-Koreába. Majd hazajött, és elmesélte.
Hirdetés
Miért szalad ki egy frissen érettségizett fiatal lány angolt tanítani Dél-Koreába? Naná hogy a kalandért és tapasztalatért – derült ki a Nyitott szemmel beszélgetősorozat csütörtöki kiadásán, ahol Laczkó Vass Róbert színész, a sorozat házigazdája Bács Tímeát faggatta három hónapos koreai kalandjáról. A Nyitott szemmel beszélgetősorozat hat éve gyűjti a világjárók történeteit, az idei év első estjét csütörtökön tartották a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban.
 
Bács Tímea a kolozsvári Báthory István elméleti líceumban végzett, és úgy döntött, kihagy egy évet egyetem előtt, és szerez magának egy jó adag tapasztalatot. Önkéntes angoltanárnak jelentkezett a Workaway nevű programba, majd indult is Dél-Korea második legnagyobb városába, Buszanba.
 
Bács Tímea mindenképp Ázsiába szeretett volna utazni, mert vonzotta a keleti világ, a keleti kultúra. Végül ismerősei beszámolói alapján döntött Dél-Korea mellett. Arra a kérdésre, hogy szülei miként reagáltak ázsiai ötletére, a fiatal lány elmosolyodott, édesapjára, Bács Miklós színészre tekintett, majd azt válaszolta, hogy 

azt szeretik jobban, akit elengednek a szülők, 

nem azt, akit marasztalnak. Idővel támogatták, bíztak benne, mondta.
 
Bács Tímea és Laczkó Vass Róbert
 
Bács Tímea és Laczkó Vass Róbert a Györkös Mányi Albert Emlékházban | A képek forrása az emlékház Facebook-oldala
 
Mikor elutazott, édesapja is Szöulban tartózkodott, mivel a kolozsvári magyar színház épp Dél-Koreában turnézott. Ez megkönnyítette számára az első napokat, utána azonban egyedül kellett boldogulnia és elutaznia Buszanba, ahol angol nyelvet tanított az ottani fiataloknak. 
 
Elmondta, hogy a koreaiak többsége fél angolul beszélni az óriási nyelvi különbségek miatt, ezért olyan kávézókat hoztak létre, ahol az egyetemistákat önkéntesek segítik a gyakorlásban. Tímea napi három órát dolgozott egy ilyen kávézóban. A hétvégéi szabadok voltak, ezért sok ideje maradt utazni és ismerkedni az országgal.
 
„Remek kulturális élmény volt számomra” – nyilatkozta a fiatal lány, akinek az emberekkel való kapcsolat mutatta meg a legtöbbet az országból. Rengeteg új barátot szerzett annak ellenére, hogy az ottani emberek konzervatívak, zárkózottak, és sokkal nehezebben ismerkednek. A fiatalok viszont imádnak szórakozni, a karaokéklubok a legfelkapottabbak, hétvégéken akár hajnalig tömve vannak az utcák fiatalokkal.
 

A legmeglepőbb számára a városok zsúfoltsága volt,

az 50-60 emeletes, ultramodern felhőkarcolóból kilépve az ember tesz tíz lépést, és egy piachelyiségben találja magát, ahol mindenki kiabál, nyitott szájjal csámcsog, és nagyon erősek a szagok. A régi épületekből nagyon kevés maradt fenn, azokat is felhőkarcolókkal kerítették körbe.
 
A Workaway program remek lehetőség a fiatalok számára, hogy tapasztalatot gyűjtsenek, utazzanak, és segítsenek más embereknek. Fizetést ugyan nem, de szállást biztosít a program. Tímea is kihasználta ezt, nagyon sokat utazott, szerinte mindezt kevés pénzből is nagyon jól meg lehet oldani. Tájékozódni nehéz volt, mesélte a lány, de az elektronikus kütyüknek, az állandó internetkapcsolatnak és az ottani barátainak köszönhetően sikerült nem eltévednie.
 
Bács Tímea közönsége
 
Bács Tímea kalandjaira nagyon sokan voltak kíváncsiak
 
A végén az est házigazdája arról fagatta Timit, miért gondolta azt, hogy ettől az utazástól többet kap, mint ha egyből tovább tanult volna. A fiatal lány nem akart elhamarkodottan dönteni és olyan szakmát választani, amit a végén nem fog szeretni – válaszolta. Nagyon sok dolog érdekli, sokmindent szeretne tanulni, és nagyon nehéz döntenie, ezért gondolta, hogy kihagy egy évet, és addig ez letisztul benne.
 

Érettségi után inkább azzal foglalkozott, 

hogy tervezte az utazását, felkészült, tájékozódott az ázsiai kultúráról, és listát írt azokról a helyekről, amelyeket meg akar majd látogatni. Az utazással megjött a kedve, hogy világot lásson, tapasztalatokat szerezzen, és Dél-Koreába is bármikor szívesen visszamenne, fűzte hozzá.
 
A három hónap alatt a köszönésen, néhány étel nevén és az alapszavakon kívül nem sikerült többet megtanulnia a nagyon nehéz handzsa írásjelekből, válaszolta Tímea a koreai nyelv elsajátítását feszegető kérdésre. Román nyelvtudásának viszont hasznát vette: első ott töltött estéjén kolumbiai és amerikai fiatalokkal ismerkedett meg, akik nagyon szerették az O-Zone egyik közismert slágerét, és megkérték, hogy fordítsa le nekik.
 
Timi kalandjaira olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy nem is jutott mindenkinek szék a Györkös Mányi Emlékházban, a fiatalok közül többen a padlón foglaltak helyet. Az idei első beszélgetőest végén pedig koreai ételeket, mandut és szozsut kóstoltak a résztvevők.
 
A Nyitott szemmel beszélgetősorozat február 22-én folytatódik, amikor Dr. Imre Zoltán fog mesélni tibeti útjáról.
 
 
A szerzők a kolozsvári BBTE újságíró szakos hallgatói, szakmai gyakorlatukat a Főtérnél végezték.

Hirdetés