Koszta István erdélyi hadtörténész az első világháború századik évfordulója alkalmából arra vállalkozott, hogy egy háromrészes könyvsorozatban összegezze mindazt, amit az elsődleges történeti források alapján tudni lehet Erdély szerepéről a Nagy Háborúban. Az első kötet, A sors kereke a végzetre forog? – Erdély a Nagy Háborúban címmel, a világégés kirobbanásának évfordulójára, 2014-ben jelent meg. Azóta elkészült a második kötet is, melynek címe Erdély a Nagy Háborúban 1914–1916 augusztus. A vaskos könyvet csütörtök délután, a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban mutatta be a szerző jelenlétében Csucsuja István, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem professzora.
Lehet-e még újat mondani a Nagy Háború erdélyi vonatkozásairól?
A kötetbemutatón kiderült: nagyon is sok a tisztázandó kérdés Erdélyt illetően. Koszta István úgy vélekedett, a hadírók, történészek sokszor keresik Erdély helyét és szerepét a háborúban, gyakori azonban a téma érzelmi megközelítése, emiatt pedig sok a tévhiedelem. Hősöket látunk ott, ahol csak áldozatok voltak – tette hozzá a szerző. Úgy tartotta tisztességesnek, ha csak elsődleges forrást – külföldi levéltárakban őrzött dokumentumokat, hiteles hadi naplókat és emlékiratokat – használ a tárgyilagos szempont megőrzése érdekében.
Külön dilemmát jelentett, hogyan járjon el a kollektív emlékezetben tényként kezelt hiedelmekkel úgy, hogy cáfolásuk ne legyen dehonesztáló. A román hadsereg 1916. évi erdélyi betörésére, a támadás visszaverésének körülményeire vagy a civil lakosság veszteségeire is másképpen emlékezik az utókor. A szerző meggyőződése szerint „nincs értelme mellé beszélni”, még akkor sem, ha ezek nem azok a történetek, melyeket hallani szeretnénk. Mindezek miatt a könyv nem könnyed olvasmány, „okozhat álmatlan éjszakákat.”
A hadsereg élelmezése befolyásolta a háború kimenetelét
Csucsuja István szerint a kötet egyik kiemelkedő érdeme, hogy több fejezetet szentel az ellátás és a közélelmezés kérdésének. A történész szerint a katonai logisztika az, ami eldöntötte az első világháború kimenetelét. I. Károly román király uralkodása alatt Románia megmaradt semlegesnek – azaz kivárt –, de titkos tárgyalásokat folytatott a központi hatalmakkal. Mivel az ország jelentős gabonatartalékkal rendelkezett, rendszeresen szállított a Német Birodalom és a Osztrák-Magyar Monarchia egyes osztrák területeire gabonát. A szállítás csak akkor akadozott, amikor az oroszok elfoglalták Galíciát, amire válaszul Németország hadsereget csoportosított át Dél-Magyarországra. Az élelemhiány tehát sorsdöntő szereppel bírt, különösen Anglia hadüzenete után. 1918-ra Németországban már csak 135 gramm kenyér volt a napi fejadag, a lakosság nem bírta tovább vinni a háborút.
Csucsuja István (középen), Koszta István (jobb szélen) és Iakob Attila moderátor
A logisztikának már a háború elején is nagy szerepe volt: míg eleinte úgy gondolták, hogy Oroszország hátránnyal indul, mert területének nagysága miatt nehezebb a mozgósítás, és a vasúthálózata sem volt teljesen kiépítve, mégis az Osztrák-Magyar Monarchia vasúthálózatának áteresztőképessége bizonyult gyengébbnek. A virágokkal feldíszített vagonokon alig hervadtak el a csokrok, amire a hadba induló katonák fordulhattak is vissza, az oroszok ugyanis már Máramarosszigeten voltak. 1914 augusztusától decemberig az Osztrák-Magyar Monarchia így is mintegy 850 ezer katonát – a legjobban képzett haderejét, élükön az arisztokratákból álló vezérkart – vesztett Galíciában. Ekkora már megdőlt az a kezdeti optimista tévhit, miszerint az Európa-szerte nagy lelkesedéssel fogadott háború kimenetelét az első csaták döntik majd el.
Titkos egyeztetések a román területigényekről
Csucsuja István a könyv pozitívumaként emelte ki, hogy külön fejezet foglalkozik az oroszok és a románok közötti titkos egyeztetésekkel. Mind a két félnek az volt a célja, hogy minél nagyobb területigényléseket rögzítsenek a titkos megállapodásokban. Amikor a Bruszilov-offenzíva bekövetkezik, és az orosz hadsereg előre tör Bukovinában, Románia egyezségre lép az antant hatalmakkal. Augusztus 27-én hadat üzennek a Monarchiának, majd a román csapatok betörnek Erdélybe.
Általános hiedelem, hogy Osztrák-Magyar Monarchia politikai vezetése nem gondolt arra, hogy a román hadsereg betörhet a régióba, pedig a készenlétről mindenki tudhatott. Arra számítottak, hogy a románok csak betakarítás után indulnak meg Erdély ellen. Miért hozták volna magukkal Teleormanból a gabonát, ha Erdélyben is arathattak? – fogalmazott ezzel kapcsolatosan Koszta István.
.jpg)
Román katonák masíroznak a védtelen Erdély felé
Csucsuja elmondta: egy külön hadsereg alakul a román hadsereg visszaverésére, melynek vezetője Erich von Falkenhayn, a Német Birodalom korábbi hadügyminisztere, a marne-i csaták vezetője volt, mellette pedig a Kolozsváron állomásozó I. osztrák–magyar hadsereg vezetője, Arz Arthur gyalogsági tábornok irányított. A vezérkar éppen Kolozsváron gyűlt össze, először a mostani Centrál áruházzal szembeni épületben, majd az egyetem rektori székhelyén. A központi hatalmak csapatai októberig teljesen kiszorították a román hadsereget Erdélyből. Koszta István hangsúlyozta, visszaverésükben és a bukaresti bevonulásban elsősorban a németeké és az osztrákoké volt az érdem, a magyar hadsereg csak másodhegedűs volt a történetben, bár erről sokan megfeledkeznek.
Mivel a most megjelenő kötet csupán 1916 augusztusáig követi az eseményeket, a folytatásért meg kell várnunk a harmadik kötetet.
A kötet jövő héttől (legkésőbb szerdától) megtalálható a kolozsvári Idea Könyvtérnél (Tordai út 4. szám).