A katalán függetlenségi pártoknak áll a zászló a választás előtt

Ezt mutatják a felmérések.
Hirdetés

Várhatóan a Katalónia függetlenségét támogató pártok kapják együttesen a legtöbb szavazatot a december 21-én tartandó előrehozott helyi választáson, de előfordulhat, hogy nem sikerül többséget szerezniük a barcelonai parlamentben – derül ki egy vasárnap ismertetett felmérés eredményéből.

A GAD3 közvélemény-kutató által 1233 ember megkérdezésével, október 30. és november 3. között készített és a La Vanguardia című barcelonai lap által ismertetett felmérés szerint a Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT), a Katalóniai Köztársasági Baloldal (ERC) és a Népi Egység (CUP) nevű párt 66-69 mandátumot szerezhet a 135 fős katalán parlamentben.

Egy másik felmérés, az NC Report által készített kutatás, melynek eredményét a La Razón című konzervatív lap ismertette, 65 mandátumot jósol a szakadároknak.

Katalóniában a madridi kormány rendkívüli intézkedésként oszlatta fel a helyi törvényhozást és a kormányt, miután a régió vezetése az október eleji alkotmányellenes népszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította elszakadását Spanyolországtól. A menesztett kormány tagjait a többi között lázadással és hűtlen kezeléssel vádolják, nyolcan közülük előzetes letartóztatásba kerültek.

Carles Puigdemont volt katalán elnök pedig kormányának négy tagjával együtt Brüsszelbe utazott, majd a spanyol igazságszolgáltatás európai elfogatóparancsot adott ki ellene, melyet jelenleg vizsgálnak a belga hatóságok.

Hirdetés

Puigdemont közben szombaton Brüsszelben egységre szólította fel a katalán függetlenségpárti pártokat a december 21-i regionális választásokon.  „Eljött az egyesülés pillanata minden demokrata számára. Katalóniáért, a politikai foglyok kiszabadulásáért és a (katalán) köztársaságért” – írta a gazdag északkelet-spanyolországi autonóm tartomány volt vezetője Twitter-oldalán.

Puigdemont előző este az RTBF belga televízióban közölte, hogy „kész” indulni a katalán függetlenség október 27-i kikiáltása után a katalán vezetést menesztő és a tartományt a spanyol kormány fennhatósága alá helyező Mariano Rajoy spanyol kormányfő által kiírt előrehozott választásokon.

A mikroblog portálra kitett üzenetében Puigdemont egy petícióra (Llistaunitaria.cat) vonatkozó hivatkozást is közölt, amelyben “egységes függetlenségpárti választási lista” létrehozására szólítanak fel.
 

Hirdetés