Felújítják a Széchenyi-teret, román egyházi vezetők kapnak szobrot Kolozsváron

Emil Boc a 2018-as centenárium közeledtére hivatkozik.
Hirdetés

A kolozsvári városvezetést régóta piszkálják különböző fórumokon, internetes kommentekben és a sajtóban, hogy elhanyagolja a lepusztult Széchenyi-, vagyis hivatalos nevén Mihai Viteazu-teret (és ezekbe a morgolódásokba gyakran nacionalista hangok is keverednek: bezzeg a „magyar” Főteret felújították, de emezt nem).

Nohát, Emil Boc polgármester most véget vetett a méltatlankodásnak és egy kolozsvári rádióban bejelentette, hogy a városvezetés 2018-ban felújítja a teret.

A vizuálisan a korai 1970-es évek murmanszki városközpontjára hajazó térre valóban ráférne egy kis felújítás. A téren a Florin Piersic (egykori Köztársaság) mozinak is otthont adó szocmodern tömbház előtt egy eléggé megviselt vizesmedence és Mihai Viteazu omladozó talapzatú lovasszobra áll, a szobor előtt egy részben kőlapokkal borított lehangoló gyalogostér húzódik néhány csenevész fával és halódó gyeppel a még Gheorghe Funar hajdani polgármester által emelt, Mihai Viteazu-idézettel feliratozott örökláng-létesítményig. Ez utóbbi elhelyezése elég szerencsétlenre sikerült, három oldalról a gépkocsiforgalom keretezi és egyáltalán nem tiszteletet parancsoló (olyannyira nem, hogy korábban egy csavargó csirkecombot sütött nyárson, máskor valaki kávét főzött egy ibrikben a láng fölött).

A tér 1908-ban

Évekkel ezelőtt felmerült, hogy a tér alá mélygarázst építenek, de ebből eddig semmi nem lett. Emil Boc most azt mondja, nem lehet tovább várni a tér felújításával, mivel közeledik a Nagy Egyesülés centenáriuma, addig pedig el kell készülni a munkálatokkal.

Hirdetés

Arról egyelőre nem tudunk, hogy pontosan mit is jelent a felújítás, lesz-e változás a tér kinézetében. Ámde annak alapján, hogy például a Főtér és a környező utcák felújítását mekkora előzetes hírverés előzte meg, a Széchenyi-teret valószínűleg csak eredeti állapotába állítják vissza, vagyis csak javítási munkálatokra lehet számítani, ugyanis semmiféle látványterv vagy hasonló elképzelés nem jelent meg eddig ezzel kapcsolatban.

1969

A térnek egyébként sincs túl nagy közösségi szerepe, amihez valószínűleg a körülötte zajló pokoli közúti forgalom is hozzájárul. Néha az Új Jobboldal szokott itt magyarellenes tüntetéseket tartani, de ezeken a rendezvényeken is alig egy-két tucatnyian vesznek részt.

Szobrot kap Bartolomeu Anania ortodox metropolita és Iuliu Hossu görög-katolikus püspök

A polgármester azt is elmondta, hogy két új szobrot állítanak Kolozsváron: az ortodox katedrális környékén a 2011-ben elhunyt Bartolomeu Anania metropolitának (baloldali fotó) és Iuliu Hossu görög-katolikus püspöknek (jobboldali fotó).

Az 1970-ben elhunyt Iuliu Hossu kulcsfigurája az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűlésnek, ő olvasta fel az Erdély Romániához csatolásáról szóló kiáltványt.

Hirdetés