A Halloween alkalmából forgalmazott termékek alkotmányellenesek?

Továbbá boszorkányságra, terrorizmusra és sátánizmusra sarkallnak. Legalábbis ezért tett feljelentést egy felháborodott polgár a fogyasztóvédelemnél.
Hirdetés

Egy szucsávai férfi feljelentést tett a Brassói Regionális Fogyaszótóvédelmi Hivatalnál (CRPC), továbbá közintézményeknél és bevásárló központoknál. Eddig nincs is semmi baj, előfordul az ilyesmi. A feljelentés tárgya azonban enyhén szólva furcsa.

A feljelentő szerint a Halloween környékén forgalmazott termékek alkotmányellenesek. Hogy miért, azt csak ő tudja. De mintha ez nem lenne elég komoly indoklás, a polgár azzal folytatta, hogy az ominózus árucikkek bűncselekményekre, boszorkányságra, terrorizmusra, fekete mágiára, műveletlenségre, ártatlan gyermekek lelki nyomorgatására, halottimádásra és sátánizmusra gerjesztenek, áll a Claudiu Sorin Susanu fogyasztóvédelmi főfelügyelő aláírásával ellátott közleményben.

Az illető árucikkek általában október végén szoktak megjelenni a boltokban, Halloween körül, amely ünnepet 1990 után „importálták” Romániába.

Ám a mérges polgár nem állt meg a fogyasztóvédelemnél: levelét megírta a román kormánynak, a parlamentnek, a művelődési és az oktatási minisztériumnak is.

Hirdetés