Megnyílt a Szent László-örökség útja

Az útvonal Erdélyben és Észak-Magyarországon negyvennégy helyszínt tartalmaz.
Hirdetés

Kiépült a negyvennégy erdélyi és magyarországi települést tömörítő, a lovagkirályhoz kapcsolódó kulturális, természeti és építészeti értékeket egyaránt bemutató Szent László-örökség út, amit pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán nyitottak meg – számol be az MTI.

Az ünnepségen Kelemen Hunor, a programot elindító RMDSZ elnöke elmondta, a kezdeményezés Szent László örökségének megőrzésére és megerősítésére, legendájának továbbvitelére irányul. A cél, hogy a horvát és a lengyel, vagy akár a román szálat felvéve, a kultúrák közötti értékek cseréjén keresztül közelítsük egymáshoz a nemzeteket – mondta Kelemen Hunor.

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős tagja beszédében hangsúlyozta, Szent László és elődje, Szent István király munkája az, ami a mai napig megtartotta a magyarokat és azok közösségeit.

Az örökségút Erdélyben és Észak-Magyarországon negyvennégy helyszínt tartalmaz, Erdélyből egyelőre Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros és Szilágy megye harminckét települése, Magyarországról pedig tizenkét település, köztük Kisvárda tartozik bele.

Hirdetés