Az U szurkolói párbeszédelni, nem verekedni mentek a magyar drukkerek focipiknikjére

Teccik tudni, az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött. Közleményt adtak ki a piros sapkások.
Hirdetés
A nevetségesség határát súroló közleményt adott ki az U futballklub Peluza Şepcile Roşii (Piros Sapkások Lelátója) nevű szurkolótábora a szeptember 9-i szurkolói verekedésről
 
Az U-drukkerek kemény magja előbb felrója az esetet nyilvánosságra hozó, kolozsvári román hírportálnak, hogy egyáltalán nem pártatlanul számol be az esetről, viszont mesterségesen felfújta. Szerintük az egész kezd átpolitizálódni, ezért kénytelenek hivatalos állásfoglalást kiadni, indokolják a drukkerek a közleményt.
 
Eddig még akár elfogadható is lenne a közlemény tartalma, utána viszont azt állítják, hogy a román drukkerek csak azért mentek a KVSC és magyarországi fociklubok szurkolóinak közös rendezvényére, hogy párbeszédet kezdeményezzenek a magyar szurkolókkal, és nem állt szándékukban erőszakoskodni. Az erőszakot szerintük a szervezők robbantották ki.
 
 
Szeptember 9-én a magyar szurkolók piknikező, családi sportrendezvényt tartottak gyerekeikkel együtt, a kibérelt fellegvári sportpályán pedig egyszercsak megjelentek az U szurkolói pólóit viselő román fiatalok, behatoltak a magánterületre, és hőzöngeni kezdtek, ahogy ez a fenti videóban is látszik. 
 
A párbeszéd kezdeményezésének eme fölöttébb érdekes módjára a bejárathoz sereglett magyar szurkolók és szervezők eleinte békésen „válaszoltak”, az U-sok elsőre el is hagyták a területet, illetve a kerítés tetejéről bámultak be a pályára, majd újra bejöttek a területre, ezúttal indulatosan, és az első tettlegességre a magyar szurkolók kerítésfát, grillrácsot rántottak. A távolról készült felvételen nem látszik jól, hogy a botokat használták-e végül, vagy csak fenyegettek velük, ahogy az sem egyértelmű, hogy a folyadék és egy betondarab melyik csapattól száll melyik felé. 
 
 
A piros sapkások közleménye mindenesetre felrója ezeknek a tárgyaknak a bevetését, és hangsúlyozza, hogy az U-soknál nem volt semmilyen eszköz, amellyel sérülést lehetett volna okozni. Mi több, épp a Peluza Şepcile Roşii egyes tagjai sérültek meg, egyesek súlyosabban is, hangsúlyozza a közlemény, amely felkéri a hatóságokat a helyzet kivizsgálására és tisztázására.
 
A jelen társadalmi-politikai helyzetben fontos, hogy őrizkedjünk a közvélemény manipulálásától, áll a közleményben, amely nyugodtságra, méltányosságra és pártatlanságra szólít fel.
 
A rendőrség pár napja a lakosság segítségét kérte az erőszakoskodók beazonosításához. Csütörtök délutánig tíz emailes bejelentést kaptak, írja a Krónika, a Maszol hírportál olvasói pedig hét személyt azonosítottak, akiknek nevét és közösségi hálón elérhető adatlapját a szerkesztőség továbbította a rendőrségnek.
 
A KVSC 1907 kolozsvári magyar szurkolói csoport múlt hétvégén nyolcadik alkalommal szervezte meg amatőr focibajnokságát erdélyi és magyarországi csapatok részvételével, ezt zavarták meg az U drukkerei.

Hirdetés