A magyar–román kosármeccs iránt van a legnagyobb érdeklődés

Erdélyi magyar szurkolók tömegei is erősítik a vendégcsapatot. Hangulatjelentésünk a kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári helyszínéről.
Hirdetés

Minden agyon van szabályozva.

Már a nulladik napon visszasírtuk a tavaszi torna Eb-nek a teremben precíz, de azon kívül családias hangulatát. Itt most még meg sem kezdődtek a meccsek, nézőknek nyoma sincs, mégis roppant szigorúan meg van határozva (és betartatva), hogy ki hova mehet a csarnokban. Az újságíróknak például semmi keresnivalójuk a nézők között, az edzésekre csak öt percre engedik be a fotósokat és az operatőröket, de a tréning után is csupán tíz percig szabad kérdezni a játékosokat és edzőket a vegyes zónában.
 

Giordan Watson végre román lett,

de hiába. A felkészülési meccsek többségén román színekben szereplő amerikai irányító csütörtökön, egy nappal a rajt előtt mégiscsak megkapta az állampolgárságot, ám addigra már lezárult a nevezési időszak. Watson amúgy is már két hete klubjával, a Kolozsvári U-BT-vel edzőtáborozik a Brassó megyei Alsómoécson – a bajnokcsapat mindenesetre a románosan abszurd sztori nyertese, hiszen új igazolása a bajnoki mérkőzéseken nem fog idegenlégiósnak számítani.

Nézőknek még nyoma sincs, de mindent pontosan szabályoznak|Cikkfotók: Manases Sándor
 

A szervezők csütörtökön egész nap tesztelték

a tornán használatos összes rendszert, miközben  a csarnokban és a folyosókon még érződik a friss festék- és tisztítószer-szag. A főpróbát éjjel tartották, amikor egy teljes meccs forgatókönyvét leszimulálták, bemelegítéssel, himnuszokkal, önkéntesekkel, padlótörlő gyerekekkel, statisztikusokkal, bírókkal.
 

Jönnek a magyarok!

A román szövetségtől kiszivárgott információ szerint eddig egyedül a kedd esti román–magyar összecsapásra kelt el minden jegy, és ezek közel fele a vendégcsapat szurkolóinak kezébe került. Ha ez igaz, 5000 körül lesz a magyar tábor létszáma, miközben hivatalosan, a két szövetség tavaly ősszel megkötött partneri szerződése alapján „csak” 1300 belépő járt nekik erre a meccsre. A különbségről – szintén a FRB berkeiből származó elmélet szerint – az erdélyi magyarok tehetnek.
 

A kolozsvári sportcsarnok nagyon hasonlít a madridira,

csupán valamivel kisebb – legalábbis Hanga Ádám szerint. A magyar válogatott frissen a Barcelonához igazolt klasszisát valósággal lerohanták az újságírók a csapat edzése után, ő pedig türelmesen válaszolt mindenkinek. „Holnap, a horvátok ellen nem mi vagyunk az esélyesek, de mint minden csapatnak, nekik is vannak gyengéik: a védekezésük nincs olyan magas szinten, mint a támadójátékuk” – mondta Hanga. Keller Ákos volt csak elégedetlen, akinek első kolozsvári ébredése egybeesett a doppingellenőrök kopogtatásával a szállodai szobájának ajtaján.  

Hirdetés

Hanga Ádám nyilatkozik
 

Sztojan Ivkovics,

a horvát születésű, de már 25 éve Magyarországon élő szövetségi kapitány pedig úgy vélte: az ellenfeleken sokkal nagyobb a nyomás, mint az ő csapatán. Két interjú között pedig vidáman ölelkezett a hivatalos fotózásról az edzésre igyekvő montenegrói játékosokkal, akiknek a 2013-as szlovéniai Eb-n volt a másodedzője. 
 

Bár az Eb négy helyszíne közül a kolozsvári csarnok a  legkisebb,

itt van a legtöbb akkreditált újságíró: összesen 336-an tudósítanak a C csoport eseményeiről. A külföldi sajtóval együtt pedig a sztereotípiák is megérkeztek Erdélybe: egy spanyol rádiós kolléga élő bejelentkezésének első mondatában elhangzott Drakula neve.

Hirdetés