Erdélyi magyar szurkolók tömegei is erősítik a vendégcsapatot. Hangulatjelentésünk a kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári helyszínéről.
Már a nulladik napon visszasírtuk a tavaszi torna Eb-nek a teremben precíz, de azon kívül családias hangulatát. Itt most még meg sem kezdődtek a meccsek, nézőknek nyoma sincs, mégis roppant szigorúan meg van határozva (és betartatva), hogy ki hova mehet a csarnokban. Az újságíróknak például semmi keresnivalójuk a nézők között, az edzésekre csak öt percre engedik be a fotósokat és az operatőröket, de a tréning után is csupán tíz percig szabad kérdezni a játékosokat és edzőket a vegyes zónában.
de hiába. A felkészülési meccsek többségén román színekben szereplő amerikai irányító csütörtökön, egy nappal a rajt előtt mégiscsak megkapta az állampolgárságot, ám addigra már lezárult a nevezési időszak. Watson amúgy is már két hete klubjával, a Kolozsvári U-BT-vel edzőtáborozik a Brassó megyei Alsómoécson – a bajnokcsapat mindenesetre a románosan abszurd sztori nyertese, hiszen új igazolása a bajnoki mérkőzéseken nem fog idegenlégiósnak számítani.

Nézőknek még nyoma sincs, de mindent pontosan szabályoznak|Cikkfotók: Manases Sándor
a tornán használatos összes rendszert, miközben a csarnokban és a folyosókon még érződik a friss festék- és tisztítószer-szag. A főpróbát éjjel tartották, amikor egy teljes meccs forgatókönyvét leszimulálták, bemelegítéssel, himnuszokkal, önkéntesekkel, padlótörlő gyerekekkel, statisztikusokkal, bírókkal.
A román szövetségtől kiszivárgott információ szerint eddig egyedül a kedd esti román–magyar összecsapásra kelt el minden jegy, és ezek közel fele a vendégcsapat szurkolóinak kezébe került. Ha ez igaz, 5000 körül lesz a magyar tábor létszáma, miközben hivatalosan, a két szövetség tavaly ősszel megkötött partneri szerződése alapján „csak” 1300 belépő járt nekik erre a meccsre. A különbségről – szintén a FRB berkeiből származó elmélet szerint – az erdélyi magyarok tehetnek.
csupán valamivel kisebb – legalábbis Hanga Ádám szerint. A magyar válogatott frissen a Barcelonához igazolt klasszisát valósággal lerohanták az újságírók a csapat edzése után, ő pedig türelmesen válaszolt mindenkinek. „Holnap, a horvátok ellen nem mi vagyunk az esélyesek, de mint minden csapatnak, nekik is vannak gyengéik: a védekezésük nincs olyan magas szinten, mint a támadójátékuk” – mondta Hanga. Keller Ákos volt csak elégedetlen, akinek első kolozsvári ébredése egybeesett a doppingellenőrök kopogtatásával a szállodai szobájának ajtaján.

Hanga Ádám nyilatkozik
a horvát születésű, de már 25 éve Magyarországon élő szövetségi kapitány pedig úgy vélte: az ellenfeleken sokkal nagyobb a nyomás, mint az ő csapatán. Két interjú között pedig vidáman ölelkezett a hivatalos fotózásról az edzésre igyekvő montenegrói játékosokkal, akiknek a 2013-as szlovéniai Eb-n volt a másodedzője.
itt van a legtöbb akkreditált újságíró: összesen 336-an tudósítanak a C csoport eseményeiről. A külföldi sajtóval együtt pedig a sztereotípiák is megérkeztek Erdélybe: egy spanyol rádiós kolléga élő bejelentkezésének első mondatában elhangzott Drakula neve.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.