Feléled a színházfesztivál Szatmárnémetiben

TranzitFeszt néven érdemes keresni.
Hirdetés

Három év szünet után ismét megszervezik Szatmárnémetiben a nemzetközi színházi fesztivált, ezúttal TranzitFeszt néven – közölte a szervező Szatmárnémeti Északi Színház.

A fesztivált a teátrum román és magyar társulata közösen szervezi. Legutóbb 2013-ban tartottak Sorompók Nélkül címmel nemzetközi multikulturális fesztivált, amelyet azonban a következő évben már nem tudtak megrendezni, mivel az önkormányzat akkori vezetősége nem finanszírozta a rendezvényt.

Most TranzitFeszt néven indítják újra a seregszemlét, amely szeptember 14. és 24. között lesz Szatmárnémetiben. A szervezők közölték: a tizenegy napos fesztivál anyagi fedezetének jelentős részét partnerként a városi és a Szatmár megyei önkormányzat biztosítja, de magáncégek támogatására is számítanak.

A program összeállításakor arra törekedtek, hogy a kortárs romániai és nemzetközi színházi életben alkotó neves művészek mellett – mint például Andrei Şerban, Mihai Măniuțiu és Alexandru Dabija rendezők – fiatal tehetségek is bemutatkozhassanak.

Fontosnak tartották meghívni a Szatmárnémeti testvérvárosaiban működő színházakat, így egy-egy előadással jelen lesz a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. A fesztiválra meghívott magyar nyelvű eladásokat többek között Schilling Árpád, Bezsán Noémi, Balogh Attila, Szabó K. István, Keresztes Attila, Novák Eszter és Berettyán Nándor rendezte.

Hirdetés

A fesztiválon vendégszerepel a Temesvári Állami Német Színház a Tompa Gábor rendezte Biedermann és a gyújtogatók című előadással. A közönség megnézheti a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Exit című produkcióját, amelyet az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházzal, valamint a vajdasági szerb Zombori Nemzeti Színházzal közösen vittek színre Schilling Árpád rendezésében.

A marosvásárhelyi András Lóránt Társulat mozgásszínházi előadással szerepel Szatmárnémetiben, ezen kívül ott lesz többek között a nagyváradi Mária Királyné Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Moldovai Köztársaságból a kisjenői Eugene Ionesco Nemzeti Színház, a kolozsvári Váróterem Projekt, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a nagyváradi Szigligeti Színház, valamint a bukaresti Odeon Színház.

Az előadások mellett szakmai beszélgetések, villámcsődület, utcaszínházi előadás és egyéb kísérőprogramok is várják a közönséget.
 

Hirdetés