Militarizálnák a Cantacuzino Intézetet

Katonai egységgé válna az oltásokat előállító kutatóintézet katonai vezetéssel.
Hirdetés
Egy hónapon belül vegye át a védelmi minisztérium a Cantacuzino Intézetet az egészségügyi tárcától, kérte Mihai Tudose kormányfő a mai kormányülés elején. A védelmi minisztérium egészségügyi igazgatósága már készített egy előzetes felmérést, és két-három hét múlva javasolnak jogszabályt, amely alapján katonai egységgé válhat az intézmény – válaszolta Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter.
 
A kormányfő azt reméli, egy keményebb, katonai vezetés alatt az intézet képes lesz eredményeket produkálni, a védelmi miniszter szerint ez és az intézet átvétele kényes ügy.
 
Augusztus elején Florian Bodog egészségügyi miniszter még azt jelentette be, hogy a Cantacuzino Intézet 2-3 éven belül lesz képes ismét vakcinákat előállítani. A miniszter júliusban az Országos Gyógyszerügynökségtől szeretett volna igazgatót hozni az intézet élére. Áprilisban a miniszter a Pasteur Intézettel való együttműködésben látta a Cantacuzino újraindításának lehetőségét.
 
A Cantacuzino Intézet 2016 decemberében került át a tudományos kutatásért és innovációért felelős hatóságtól az egészségügyi minisztériumhoz minden vagyonával és személyzetével együtt annak érdekében, hogy újrainduljon a vakcinák hazai gyártása, mert az az importvakcinák harmadába kerülne. Az átvételt a Ciolos-kormány egészégügyi minisztere, Vlad Voiculescu kezdeményezte.
 
A Cantacuzino Intézetben 2010-ben szűnt meg az oltóanyag-gyártás, mert az intézetnek visszavonták a gyártási engedélyeit. A gyártás újrakezdéséhez komoly kutatási és tesztelési kapacitásra van szükség, és újra kell akkreditáltatni az intézetet.
 

Hirdetés