Amint hogy az sem vitás, hogy mindenkinek, aki a Magyar Napokon zárt térbe tér be előadásra, forrón ajánljuk egy legyező beszerzését. Ugyanis az előadások általában telt házakkal mennek, és hát meleg van, na. Nem történt ez másképp az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság csöppnyi előadótermében sem. Sokan voltunk, és melegünk volt. Irigyeltük az okos embereket, akik nem feledkeztek meg a legyezőről.

Persze az előadót, Kása Zoltán informatikust, egyetemi tanárt is irigyeltük kicsit, ugyanis ő nem szorongott. Se szó szerint, velünk, se képletesen. Viszont lendületes előadást tartott

az egyik legnagyobb magyar koponyáról, akit Neumann Jánosnak hívunk idehaza,

Amerikában pedig John von Neumann néven tisztelik. De várjunk csak. Mi is van ezzel az arisztokratikus vonnal? Hiszen Neumann János becsületes zsidó nagypolgári családba született bele Budapesten, (8754 – 6851) december 28-án. (Tudják, Neumann hatalmas fejszámoló volt. Nos, akinek kedve van, hamar számolja ki, mennyi a fenti kivonás eredménye, és megkapja a születési évszámot. De nem ér gépet használni!)

Apukája, az ügyvéd és bankár Neumann Miksa úgy gondolta, miért is ne vásárolhatna magának nemesi címet, ha egyszer van rá költség. És meg is tette: kapott szépen címet is meg címert is, amelyben három szál margaréta látható. A három szál a család három fiúgyermekére utal, a margaréta pedig a nemesi előnévre. Mert ugye, nemesi címhez előnév is dukál. Miksa úr átnyálazta szépen a korabeli helységnévjegyzéket és végül megtetszett neki a Margitta. Annál is inkább, mert kedves felesége a Margit nevet kapta a keresztségben. Na kérem, így lett belőle Margittai Neumann Miksa. És ez a von szó titka Neumann János Amerikában használt nevében.

És aki a marslakóról mesélt nekünk: Kása Zoltán professzor úr (de azért csak keressék meg a marslakót a képen)

Neumann János a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt iskolába, és már itt kiderült, hogy

olyan a memóriája, mint száz elefántnak, villámgyors fejszámoló és egyáltalán, vág az esze, mint a beretva.

1920-ban ő lett Magyarország legjobb matekes diákja. Ám apja, aki bankár lévén értett ugyan a pénzhez, viszont nem hitte, hogy egy olyan elvont és megfoghatatlan tudománnyal, mint a matek, szép summákat lehet keresni, rávette fiát, hogy vegyészmérnöki diplomát szerezzen. Neumann beadta a derekát, nekiállt a kémiának, és meg is lett a diploma. De azért közben (mi volt az neki) matematikából is megszerezte a „kutyabőrt”.

Egyik tanára, Pólya György, aki maga sem volt éppen kismiska, hiszen többek közt a heurisztika kidolgozójaként ismeri a világ, ezt írta Neumannról:

„Ő volt az egyetlen diákom, akitől féltem.

Nagyon gyors volt. Egy szemináriumot tartottam haladó diákok számára Zürichben, amelyen Neumann is részt vett. Egy bizonyos tételhez érve megjegyeztem, hogy ez még nem bizonyított, és lehet, hogy nehéz bizonyítani. Neumann nem szólt semmit, de öt perc múlva jelentkezett. Amikor felszólítottam, a táblához ment és felírta a bizonyítást. Ettől kezdve féltem tőle.”

Hát, ezek után nem csoda, hogy Budapestről először Berlinbe, utána, 1930-ban egyenesen Princetonba, az egyetemes tudás egyik amerikai fellegvárába vezetett az útja, ezen belül pedig az Institute for Advanced Studies nevű intézetbe, ahol a világ legnagyobb tudósai dolgoztak. És innen nem volt megállás.

Hogy mi mindennel foglalkozott Neumann? Tessék (bár mi ezen szavak egy részét nem nagyon értjük): kvantummechanika, algebra, geometria, funkcionális analízis, numerikus analízis, számelmélet, játékelmélet. De volt némi köze a számítógépekhez is. Például az első olyan számítógép (EDVAC) tervezéséhez, amely a memóriájában tárolja magát a programot is. A munka során dolgozta ki az elektronikus számítógépek belső szervezésének elméletét (ezt ma Neumann-elvnek nevezzük), amelynek alapján készülnek a mai számítógépek is. Igaz, Neumann még számológépnek nevezte ezeket a szerkezeteket.

A marslakó, Dán Klára, a második feleség és (feltehetőleg) az Inverz nevű eb

Neumann János Szilárd Leóval együtt az első atombomba „megszületésénél” is bábáskodott. (Egyes feltételezések szerint ebben az időszakban került szervezetébe az a radioaktív por, ami az 1955-ben diagnosztizált csontrákját okozta.) És egyáltalán, egyike volt az Amerikába rajzó rengeteg briliáns elméjű magyar tudósnak. Hamarosan meg is született a legenda:

a magyarok igazából nem is emberek. Hanem marslakók, csak jól álcázzák magukat.

Az anekdota talán legismertebb változata Enrico Fermi Nobel-díjas fizikushoz kapcsolódik. A hűség kedvéért közreadjuk a teljes szöveget, ahogy az Francis Crick Nobel-díjas biológus The Life Itself (Az élet maga) című könyvében áll:

„Enrico Fermi kiemelkedő tehetség volt, akit a magfizikán kívül sok más is érdekelt. Arról is nevezetes volt, hogy híres kérdéseket tett föl. A Fermi-kérdésekhez hosszú bevezető szöveg tartozik, például ez: ’Az Univerzum hatalmas kiterjedésű, csillagok milliárdjai vannak benne, közülük sok hasonló a mi Napunkhoz. Számos csillag körül bolygók is keringhetnek. E bolygók számottevő hányadának felszínén folyékony víz és gáznemű légkör létezhet. A csillagból áradó fény szerves vegyületek szintézisét indíthatta meg rajtuk, ezáltal az óceán híg, meleg levessé alakulhatott. A szénvegyületek egymáshoz kapcsolódva önreprodukáló struktúrákat hoztak létre. A legegyszerűbb élőlények szaporodnak, természetes kiválogatódás folytán fejlődnek, egyre komplexebbé válnak, végül is aktív gondolkodó lények alakulnak ki. Civilizáció, tudomány, technika bontakozik ki. Új és friss világokra vágyva elutaznak a szomszédos bolygókra, később a közeli csillagok bolygóira, így szétterjednek az egész Galaktikában. Ilyen magasan fejlett tehetséges népek aligha hagyhatják figyelmen kívül ezt a csodaszép bolygót, a Földet.’ És ekkor Fermi elérkezett a lényeges kérdéséhez: Ha mindez így igaz, hát akkor hol vannak ők? Szilárd Leónak jó humorérzéke volt, így válaszolta meg Fermi retorikáját: Itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat.”

Az előadás végén mindenki kapott egy-egy ehhez hasonló számítógépes lyukkártyát, a hőskorból

Fermi nevéhez egy másik bájos, „magyarozó” anekdota is kötődik. Az atombizottság éppen gyűlésezett, és Ferminek hirtelen valami dolga akadt, ki kellett mennie a teremből. Felállt és így szólt:

Elnézést, uraim, ki kell mennem tíz percre. Addig nyugodtan beszélgessenek magyarul.

Neumann János magánélete nem volt annyira viharos, mint mondjuk egy rock and roll sztáré. Csupán kétszer nősült. Első felesége Kövesi Marietta közgazdász volt, aki szintén szép karriert futott be Amerikában. Sőt, mondhatni, túl szépet. Az események arra utalnak, hogy két ilyen dudás vélhetően nem fért meg együtt a családi csárdában. Hét évet bírtak ki egymás mellett. Egy lányuk született, Marina von Neumann Whitman, aki maga is népszerű egyetemi oktató lett, és többek között megírta visszaemlékezéseit az Egy marslakó lánya című kötetben. Talán innen származik a szülei között meglevő furcsa egyezségről szóló beszámoló is. Marietta három éves volt, amikor szülei elváltak. Az egyezség így szólt: a kislány 11 éves koráig az iskolai év alatt az anyukánál, a vakációban pedig az apukánál volt letétben. 11 éves kora után pedig fordítva.

Neumann János második felesége Dán Klára programozó volt, aki a maga részéről két házasságot tudott maga mögött, amikor nőül ment a marslakó matematikushoz. Neumann halála után újraházasodott.

Volt egy kutyájuk, aki a sokatmondó Inverz névre hallgatott (ld. még inverz függvények).

Ide kívánkozik még egy magánéleti anekdota. Neumann imádott autót vezetni, de a pletykákból, illetve a sok autóbalesetből ítélve az derül ki, hogy ebben a „tudományban” tényleg nem volt zseni. Egy alkalommal így beszélt erről: Mentem az autóval szépen, ahogy kell. A fák is mentek szépen mellettem hátrafelé, ahogy kell, 40 mérföld/órás sebességgel. Aztán az egyik hirtelen elém állt.

A marslakó sírja a princetoni temetőben

Halála előtt (1957) az addig nem igazán vallásos (bár katolikus) Neumann a kórházban magához kéretett egy – figyelem – okos papot. És a legendárium szerint a beszélgetések egyfajta folyományaképpen a nagy tudós levonta a következtetést: Igaz katolikusként élni nagyon nehéz. Meghalni viszont annál könnyebb.