Erről, meg a kolozsvári kosárlabdázás dicső múltjáról beszélgettek a hozzáértők: Vizi Imre volt válogatott kosárlabdázó, illetve Túrós Jakab László és Boros Miklós sportújságírók. Mégpedig a Magyar Kézműves Sörök Udvarán. Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) az érdeklődő közönség úgy érezhette magát, mint a Sepsi SIC valamelyik meccsén a Kolozsvári U ellen, akkora volt ugyanis a hangzavar. Lehet, hogy az ilyen beszélgetések nem férnek össze az amolyan sörözésekkel, ami a hangerőt illeti?

No de, a témára térve, megtudhattuk, hogy a kosárlabda sem olyan volt régen, mint mostanában. Először is,

nem fedett termekben játszottak a csapatok annak idején, hanem odakint, Isten szabad ege alatt.

Vagyis, ha jól fújni kezdett a szél vagy leszakadt egy derék zápor, akkor bizony a meccsnek annyi volt. A csapatok viszont (legalábbis jobb helyen) jó kidolgozású falapos parketten játszhattak, ami Vizi Imre szerint kímélte a kosárlabdázók alaposan igénybe vett bokáját és ízületeit. A gyengébb minőségű, faburkolású betonpályák viszont rendesen lehurbolták a játékosok lábát. Ennél állítólag még a szintén gyakran igénybe vett salakpályák is jobbnak viszonyultak.

Az idén nyolcvanadik évét töltő Vizi Imre 1958-ban került Kolozsvárról a román válogatottba, ami már önmagában is nagy szó, tekintettel arra, hogy a bukaresti válogatók

akkoriban sem igen kedvelték a vidékieket, különösen, ha véletlenül magyar is volt az illető.

De a fiatal játékos tehetsége legyőzte ezt az akadályt is, és így történhetett meg, hogy Vizi a román kosárlabda-válogatott tagjaként kikerült az 1959-es Európa-bajnokságra, amelyet Isztambulban szerveztek meg, május 21. és 31. között.

A bajnokságon a román csapat úgy kezdett, mint a fergeteg. (Ínyencek kedvéért: a résztvevő 17 csapat egy ötös és három négyes csoportot alkotott. A csoportokban körmérkőzések döntötték el a végeredményt.) A csoportkör minden meccsét megnyerte a román csapat. Vagyis, a fiúk megverték sorban Ausztriát (83–48), Iránt (85–48) és Magyarországot (62–53). Vizi emlékei szerint ez volt

az első és utolsó alkalom, hogy a román (férfi) kosárlabda-válogatott megverte a magyart.

A középdöntőben viszont ellenük fordult a szerencse, ugyanis mindhárom meccsüket elvesztették: kikaptak a franciáktól, a csehektől és hosszabbítás után a belgáktól is. Magyarország viszont csoportmásodikként továbbjutott és végül a negyedik helyen végzett, míg Vizi Imre és társai csupán a respektábilis nyolcadik helyet tudták elcsípni. 

A román válogatott felvonul az 1959-es isztambuli kosárlabda-Európa-bajnokságon. Ötödik a sorban Vizi Imre. Archív fotó

A beszélgetés egy pontján a közönségből felállt egy enyhén illuminált román nemzetiségű illető, odasétált a beszélgetőkhöz, és amint később kiderült, nem a fordítás hiányát nehezményezte, hanem, hogy a szólók nem szólnak eleget a román kosárlabdasportról. Pedig gyakorlatilag végig arról beszéltek.

Az enyhén vicces intermezzo után (és a folyamatos háttérdumálás, nevetgélés, kiabálás közepette) folytatódott a beszélgetés. Megtudtuk, hogy a kosárlabda-Európa-bajnokságokat 1935-ben kezdték szervezni, és a lettek és a litvánok egészen jól teljesítettek akkoriban. Aztán persze beleolvadtak a nagy szovjet csapatba, és onnan kezdve más nemigen rúgott labdába, illetve ért labdához. A szovjetek jöttek rá többek közt arra is, hogy sajnos nem elég ügyesen kosárra dobálni, az eredményességhez bizony ebben a sportágban is kell az erőnlét. Ahogy Vizi Imre szerint mondani szokták kosaras berkekben:

sokat kell szaladgálni, akkor győzelem lesz a vége, mert valaki majd csak dob kosarat.

Az igazi sokk akkor érte a hazai kosarasokat, amikor 1964-ben, egy jószolgálati látogatás során a baráti szocialista országokba, köztük Romániába, ezen belül pedig Kolozsvárra is eljött az amerikai kosárlabda-válogatott. Természetesen mindenkit hülyére vertek, hiszen gyakorlatilag nem volt ellenfelük Európában. Viszont a helybeliek tátott szájjal nézték, mennyire más játékot űznek az amerikaiak, no és persze azt is, hogy milyen magasak. (Ugyanis akkoriban elég kevés volt az igazán magas, két méteren felüli játékos.) Aki tehette, el is lesett pár trükköt a tengeren túli gigászoktól.

A közönség: akiknek a feje a kamera felé néz, az figyel. A háttérben a zajongók

Persze, azóta jól eljárt az idő, alaposan megváltozott a játék, kiváló termekben edzenek, játszanak a csapatok, és ami az idei Európa-bajnokságot illeti, óriási sikernek számít, hogy éppen Kolozsvár adhat otthont (és például nem Bukarest) az Eb-nek, Finnországgal, Izraellel és Törökországgal közösen. Kolozsváron az egyik csoportkör zajlik szeptember 1. és 7. között, és a sors(olás) úgy hozta, hogy Románia és Magyarország ismét összecsap. (A csoportban játszó további csapatok: Horvátország, Csehország, Spanyolország és Montenegró.) Nehéz dolga lesz mind a román, mind a magyar csapatnak, bár a szakértők szerint

Magyarországnak azért több esélye van a továbbjutásra, mint Romániának.

Hogy miért? A román válogatott immár 10 éve nélkülöz egy igazán jó játékirányítót, aki nélkül hiába vannak jó dobók.

A beszélgetés végén a közönség felkérte a szakembereket, ugyan tippeljék már meg az idei Eb első négy helyezettjét. Mindhárom szóló egyetértett abban, hogy a spanyolok és a franciák ott lesznek az első négy között. Túrós Jakab László másik két tippje a horvátokra és a görögökre vonatkozott, Vizi Imréé a horvátokra és a litvánokra, Boros Miklósé pedig a törökökre és a litvánokra.

És akkor, aki szereti az igazán jó kosárlabdát, menjen csak el a sportcsarnokba és nézze meg a meccseket. Az Eb végén pedig ellenőrizze, jól tippeltek-e szakértő barátaink a Magyar Napokon.