A va-le-szi bárdok – betűzi egy kisfiú a nevezetes Arany-ballada címét, mire az autóbusz másik felében egy hölgy halkan méltatlankodni kezd a kiejtés miatt („ennyit se tud?”), de valaki leinti: „gyerek még, azért van itt, hogy megtanulja”. És valóban: a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Arany 200 busza pont arra alkalmas, hogy az erre fogékonyabbakat játékosan bevonzza az Arany János-univerzumba.
A kívül Toldi-képregénnyel illusztrált jármű a Kolozsvári Állami Magyar Színház előtti téren áll szerda estig (naponta délelőtt 10-től este 8-ig látogatható), aztán megy tovább – mint a „kalauztól” megtudtuk – Veszprémbe. Erdélyben ez a harmadik állomása, Nagyszalonta és Szatmár után, de széltében-hosszában járják a Kárpát-medencét, mert az érdeklődés töretlen.
Ezt mi is tapasztaljuk, mert a buszon alig lehet férni a kíváncsiskodóktól; alig hisszük el, de egy román anyuka is „jegyet vált” a gyerekével, a tárlatvezetők pedig azonnal idegen nyelvű szórólapokkal sietnek a segítségére.
Apropó jegyváltás: a kiállítás ingyenes ugyan, de amint felszállunk a buszra, kezünkbe nyomnak egy jegyet, amelyet érvényesíthetünk, egy pecsételővel pedig ráüthetjük a szalontai mester aláírását. Íme:
A tolmács odament, megnézte a feliratot és azt mondta:
– Arany János section – majd hozzátette: – John Gold. The section is named after him. A big Hungarian.
– John Gold! Who the fuck? Was he an Olympic champion?
– Yes – válaszolta az ifjú tolmács. – Disc and javelin.
– Waw! – mondta a zöld hajú nő elégedetten, és bólintott.”
(A kiállításon olvasható részlet Spiró György Feleségversenyéből)
A buszon berendezett kiállítótérben szinte minden az interaktivitásra sarkall, a falakhoz nemcsak szabad hozzányúlni, de erősen javallott is, mert minden arra vár, hogy érintésünkkel mi magunk rakjuk össze a nagy „Arany-puzzle”-t: az érintőképernyőn szemelgethetünk a költő életéből, a nagyvilág korabeli eseményeinek kontextusában (tudták például, hogy Edison ugyanabban az évben találta fel a szénszálas izzót, amikor Arany befejezte Shakespeare-fordítását?), gyűrött papírlapot – vagy inkább mosott ruhát? – formázó csiszolt fatáblák „kisimításával” olvashatjuk el az Ágnes asszonyt, két, malomkőnek kinéző üvegkerék megfelelő összeforgatásával megkapjuk a Családi kör versszakait, a Tetemre híváshoz pedig úgy juthatunk el, ha félrehajtogatjuk a radványi sötét erdő ruganyos „fáit” – mindezt, miután az Arany-idézetes fatáblák átfordításával kirakjuk a költő legismertebb arcképét.
És nem csak ettől interaktív a tárlat: a hely szűkössége szinte rákényszerít arra, hogy szóba elegyedjünk az ott tébláboló ismeretlenekkel, és együtt próbáljunk eligazodni az Arany-rengetegben.
A busz hátsó traktusába nehéz eljutni, mert ott tömörül az ifjabb generáció. Egy izomtevékenységet mérő fogantyú segítségével tesztelhetjük, milyen mértékben vagyunk „Toldi-kompatibilisek” (hááát…), egy interaktív képernyőn kipróbálhatjuk, mennyire ismerjük a legendásan nagy szókincsű költő műveiben előforduló archaikus-népies kifejezéseket (nem kenyerem a dicsekvés, de egész jól állok Arany-lexikából), vagy összeállíthatjuk a Kárpát-medence „Arany-térképét”, intézmények, szobrok, egyéb érdekességek vonatkozásában.
Ja, és azt tudták, hogy mi az a 89973 Aranyjános, így, egybeírva? Eláruljuk: egy aszteroida a Naprendszer kisbolygóövében, amit 2002-ben fedeztek fel, és a „keresztségben” ezt a nevet kapta. Azóta is ott kering a magyar kultúra egén.
Fotók: Szabó Tünde