Francia nyerte a vizes vébé első aranyát

Rasovszky Kristóf hetedik lett a Balatonon rendezett 5 kilométeres versenyben.
Hirdetés
Rasovszky Kristóf a hetedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében, a vizes világbajnokság első döntőjében, Balatonfüreden. A mezőny másik magyar tagja, Papp Márk 31. lett, míg az első aranyérem a francia Marc-Antoine Olivier nyakába került.
 
Borús, kissé hűvös idő várta az úszókat Balatonfüreden, a Tagore sétányon felállított lelátókat pedig megtöltötték a nézők. A 62 fős mezőnyben a 10 kilométeren junior világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf – aki kiváló formában, világkupa- és Európa Kupa-sikerekkel hangolt a vb-re – a 27-es, míg Papp Márk az 56-os rajtszámot kapta.
 
A két, 2,5 kilométeres körből álló verseny első ellenőrzőpontjánál, egy kilométernél Rasovszky Kristóf a harmadik helyen kerülte a bóját, hátránya tíz másodperc volt a francia Marc-Antoine Olivierrel szemben. Ötszáz méterrel később Rasovszky az élre állt, egy több emberes bolyban azonban többször cserélődött az éllovas személye. 
 

Féltávnál még mindig rendkívül sűrű volt a mezőny, 

Rasovszky azonban elsőként kezdte meg a második kört, míg Papp Márk a mezőny második felében harcolt. Ekkor egyszerre csak kisütött a nap Balatonfüreden, és pillanatok alatt nyári forrósággá alakult az időjárás. Két francia haladt elöl, de mögöttük közvetlenül Rasovszky úszott. Látszott, hogy nagyon figyelnek egymásra a versenyzők, senki sem mert „robbantani”, ezért rendkívül szoros befutóra volt kilátás.
 
Nyíltvízi úszás döntője a vizes vébén
 
A férfi 5 kilométeres nyíltvízi úszás döntője Balatonfürednél, háttérben a Tihanyi Bencés Apátság. | MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
 
A hajrát nagyjából egy kilométerrel a vége előtt nyitották meg. Olivier viszonylag jelentős előnyre tett szert, az utolsó fordulót követően Rasovszky a harmadik helyen vághatott neki a célegyenesnek: a franciát és az olaszt nem lehetett megfogni, a harmadik helyért pedig hatalmas csata alakult ki, végül Rasovszky hetedikként érkezett be.
 
„A célom az volt, hogy az első hat között legyek, azért a szívem egy kicsit fáj, hogy itt, a legvégén buktam el a dobogót. Nagyon kemény volt a mezőny, főleg itt az utolsó egyenesen sokan jöttünk egyszerre, azaz lehetett volna akár rosszabb is, így nem lehetek csalódott” – nyilatkozta Rasovszky Kristóf. Hozzátette, hatalmas volt francia riválisával a „bunyó” a hajrában, s egy pillanatra ki is nézett a bíróra, nem kapott-e piros lapot.
 

„Volt egy-két ütésváltás, de elnézték, hiszen mindketten csináltuk, 

nem lett volna fair, ha valamelyikünket kizárják” – mondta a fiatal magyar, hozzátéve, fantasztikus érzés volt hazai közönség előtt versenyezni, s bízik benne, hogy a 10, vagy a 25 kilométeren a szombatinál jobb eredményt ér el.
 
Papp Márk azt mondta, ha ebben az évben nem lett volna két szerencsétlen sérülése, akkor talán jobban is szerepelhetett volna. Ettől függetlenül a felkészüléssel elégedett volt, a versenyt pedig keménynek ítélte.
 

Nyíltvízi úszás, férfi 5 km:

  1. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 54:31.40 perc
  2. Mario Sanzullo (Olaszország) 54:32.10
  3. Timothy Shuttleworth (Nagy-Britannia) 54:42.10
7. RASOVSZKY KRISTÓF 54:47.60 
31. PAPP MÁRK 55:28.10

 

Hirdetés