Éremeső a kajak-kenu Európa-bajnokságon

Bodonyi Dóra aranyérmes ezer méteren, akárcsak a női kajak duó, a női kajaknégyes ötszázon és a női kenus duó szintén ötszázon.
Hirdetés
A Plovdivban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság első szombati döntőjében, Bodonyi Dóra képviselte a magyar színeket a női kajakosok 1000 méteres döntőjében. Jó előjelekkel várta a versenyt, hiszen idén már két Világkupa-győzelmet (Portugália, Szeged) szerzett.
 
A rajt után egy darabig a mezőnnyel együtt haladt, majd a táv felénél félhajónyi előnyre tett szert. A hajrához érve azonban „ellépett” a többiektől, és végül egyhajónyi előnnyel nyerte a futamot és 
 

a magyar csapat első aranyérmét.

„Számítottam rá, hogy ilyen lesz a verseny, hiszen tegnap se volt jó a rajtom.  Hasonló pályára készültem, láttam, hogy jön az orosz lány, örülök, hogy 500 méternél előre álltam és nem értek utol„ – mondta a M4 Sportcsatornának a friss Európa-bajnok.
 
A második döntőben Vasbányai Henrik nagyszerű versenyzéssel az 5. helyen ért célba a kenu egyesek 1000 méteres döntőjében. A döntőt a szám extraklasszisa, a német Sebastien Brendel nyerte.
 
A férfi kajakosok ugyanilyen távú fináléjában Kopasz Bálint – aki 500 méteren is fináléba jutott – végig az élmezőnnyel haladt, de nem igazán tudta megszorongatni a címvédő portugál Fernando Pimentát, és végül a harmadik helyen végzett.
 

Aranyzápor

A Hagymási Réka, Farkasdi Ramóna duó aranyérmet szerzett K-2 1000 méteren a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati versenynapján.
 
A Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta összeállítású női kajaknégyes aranyérmet szerzett 500 méteren.
 
A Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső duó aranyérmet szerzett C-2 500 méteren.
 
Az 500 méteres döntők csak úgy záporoznak egymás után: aranyérmet nyert a Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter és Mozgi Milán alkotta férfi kajaknégyes is ezen a távon.

Hirdetés