Tusványos már csak akkor fejleszthető, ha emeletet építenek a helyszínre

Az idei szabadegyetem és diáktábor a biztos pontokat keresi a változó világban – és meg is találja. Igen, a szombati „Orbán-koncert” az egyik.
Hirdetés

Tusványos most már nemcsak „a világ közepe”, hanem „biztos pont” is – mint megtudtuk a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első idei sajtótájékoztatóján, ez lesz ugyanis az ez évi tábor mottója. A tábort immár 10 éve szervezi a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), a régi csapatból már csak Sándor Krisztina egykori főszervező maradt, aki ezúttal az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökeként beszélt arról, mire számíthatunk a július 18-23. között rendezendő eseményen.

Sándor Krisztina szerint személyes és közösségi értelemben is jellemformáló időszak volt ez a 10 év, és időközben a tábor is „nagyobbra nőtt”, hiszen nagyjából megduplázódott a szervezők száma (százan kezdték, ma kétszázan vannak), valamint  a partnerszervezetek és előadósátrak mennyisége is. „Gyakorlatilag elértük azt a kritikus pontot, hogy innen tovább már csak akkor fejleszthető Tusványos, ha valaki kitalálja, hogyan lehet egy emeletet építeni a helyszínre” – mondta az egykori főszervező.

Fancsali Barna, Popa Ilona és Sándor Krisztina|Fotó: Tusványos Press

A mottót pedig azért választották, mert a jelenlegi, nagy változásokat élő világban keresik azokat a fogódzókat, amelyek a bizonyosságot jelenthetik: ilyen biztos pont – a megszokott tusnádfürdői helyszínen kívül – a magyarság számára a Kárpát-medence és azon belül Erdély, de tágabb megközelítésben Közép-Kelet-Európa is. És igen, az is biztos pont, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Tusványos szombati napján előadást tart a nagyszínpadon, Tőkés László és Németh Zsolt társaságában. Valamint az is, hogy az ezt megelőző pénteki napon a magyar kormányfő találkozik a Kárpát-medencei magyar politikai pártok vezetőivel, a táborban pedig fellép számos magyar kormányzati szereplő – mondta el Sándor Krisztina.

Popa Ilona jelenlegi erdélyi főszervező ismertetése szerint 26 partnersátor lesz az idei rendezvényen, a szokásos nemzetpolitikai sátraktól a gazdaságpolitikai helyszíneken át az ifjúsági és kulturális sátrakig. A nagyszínpad idei koncertprogramja pedig a következőképpen néz ki:

Kedd, július 18.: Hooligans, Magashegyi Underground
Szerda, júl. 19.: Balkán Fanatik, Szabó Balázs Bandája
Csütörtök, júl. 20.: Nagy Feró és a Beatrice, Anna & the Barbies
Péntek, júl. 21.: Margaret Island, Magna Cum Laude
Szombat, júl. 22.: Orbán Viktor Skorpió, Kowalsky meg a Vega
Hirdetés

Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke a MIT-sátor programját ismertette. Az ifjúságpolitikai kerekasztal, humorprogram, sikeres fiatalok bemutatása mellett természetesen itt is az esti kisszínpadon zajló koncertek jelentik a fő „attrakciót”; az itt zenélő együttesek egy része megpályázta a fellépési lehetőséget, a másik fele pedig meghívásos alapon lép fel a MIT-sátorban.

A tusványosi táborba – akárcsak tavaly – 16 óráig ingyenes a belépés, 16 óra után viszont 10 lejért lehet belépni – ez alól kivételt képeznek a helyi, tusnádfürdői lakosok és a 12 év alatti gyermekek. A napi sátorjegy 10 lejbe, a heti sátorjegy pedig 40 lejbe kerül. Tusványos július 18-án, kedden reggel 8 órakor nyitja meg kapuit.

Évről évre visszatérő téma Tusványossal kapcsolatban a román-magyar párbeszéd kérdése: egyszerűbben fogalmazva, a román meghívottak – különösen a politikusok – fokozatos „elmaradozása” a szabadegyetem asztalaitól. Sándor Krisztina szerint a román politikusok – és ezt az elmúlt hetek magyarellenes hisztériája még inkább nyilvánvalóvá tette – ódzkodnak elfogadni a Tusványosra szóló meghívót. Eddig csak néhány román értelmiséginek a részvétele biztos, mint például az Erdélyi Demokratikus Ligát vezető Lucian Constantin vagy Florin Mihalcea.

Egy román újságíró kérdésére, miszerint miért nem hívtak meg országos román pártokban politizáló magyar nemzetiségű politikusokat, mint az USR-s Elek Levente vagy a PNL-elnök Ludovic Orban (!!!???), Sándor Krisztina kijelentette: liberális párti és USR-s politikusok is vannak a meghívottak között, de mivel még nem jeleztek vissza, az elővigyázatosság arra inti a szervezőket, hogy ne említsenek konkrét neveket.

Szintén újságírói kérdésre válaszolva mondták el a szervezők: az LMBT-közösség problémáival foglalkozó ún. „szivárványsátor” sem lesz Tusványoson, mivel senki nem kereste meg őket az ötlettel. Amennyiben igény mutatkozik rá, visszatérnek a kérdésre, de Tusványos „elég nyitott” ilyen szempontból is – fogalmaztak.

Hirdetés