Az idei szabadegyetem és diáktábor a biztos pontokat keresi a változó világban – és meg is találja. Igen, a szombati „Orbán-koncert” az egyik.
Tusványos most már nemcsak „a világ közepe”, hanem „biztos pont” is – mint megtudtuk a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első idei sajtótájékoztatóján, ez lesz ugyanis az ez évi tábor mottója. A tábort immár 10 éve szervezi a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), a régi csapatból már csak Sándor Krisztina egykori főszervező maradt, aki ezúttal az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökeként beszélt arról, mire számíthatunk a július 18-23. között rendezendő eseményen.
Sándor Krisztina szerint személyes és közösségi értelemben is jellemformáló időszak volt ez a 10 év, és időközben a tábor is „nagyobbra nőtt”, hiszen nagyjából megduplázódott a szervezők száma (százan kezdték, ma kétszázan vannak), valamint a partnerszervezetek és előadósátrak mennyisége is. „Gyakorlatilag elértük azt a kritikus pontot, hogy innen tovább már csak akkor fejleszthető Tusványos, ha valaki kitalálja, hogyan lehet egy emeletet építeni a helyszínre” – mondta az egykori főszervező.
Fancsali Barna, Popa Ilona és Sándor Krisztina|Fotó: Tusványos Press
A mottót pedig azért választották, mert a jelenlegi, nagy változásokat élő világban keresik azokat a fogódzókat, amelyek a bizonyosságot jelenthetik: ilyen biztos pont – a megszokott tusnádfürdői helyszínen kívül – a magyarság számára a Kárpát-medence és azon belül Erdély, de tágabb megközelítésben Közép-Kelet-Európa is. És igen, az is biztos pont, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Tusványos szombati napján előadást tart a nagyszínpadon, Tőkés László és Németh Zsolt társaságában. Valamint az is, hogy az ezt megelőző pénteki napon a magyar kormányfő találkozik a Kárpát-medencei magyar politikai pártok vezetőivel, a táborban pedig fellép számos magyar kormányzati szereplő – mondta el Sándor Krisztina.
Popa Ilona jelenlegi erdélyi főszervező ismertetése szerint 26 partnersátor lesz az idei rendezvényen, a szokásos nemzetpolitikai sátraktól a gazdaságpolitikai helyszíneken át az ifjúsági és kulturális sátrakig. A nagyszínpad idei koncertprogramja pedig a következőképpen néz ki:
Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke a MIT-sátor programját ismertette. Az ifjúságpolitikai kerekasztal, humorprogram, sikeres fiatalok bemutatása mellett természetesen itt is az esti kisszínpadon zajló koncertek jelentik a fő „attrakciót”; az itt zenélő együttesek egy része megpályázta a fellépési lehetőséget, a másik fele pedig meghívásos alapon lép fel a MIT-sátorban.
Évről évre visszatérő téma Tusványossal kapcsolatban a román-magyar párbeszéd kérdése: egyszerűbben fogalmazva, a román meghívottak – különösen a politikusok – fokozatos „elmaradozása” a szabadegyetem asztalaitól. Sándor Krisztina szerint a román politikusok – és ezt az elmúlt hetek magyarellenes hisztériája még inkább nyilvánvalóvá tette – ódzkodnak elfogadni a Tusványosra szóló meghívót. Eddig csak néhány román értelmiséginek a részvétele biztos, mint például az Erdélyi Demokratikus Ligát vezető Lucian Constantin vagy Florin Mihalcea.
Egy román újságíró kérdésére, miszerint miért nem hívtak meg országos román pártokban politizáló magyar nemzetiségű politikusokat, mint az USR-s Elek Levente vagy a PNL-elnök Ludovic Orban (!!!???), Sándor Krisztina kijelentette: liberális párti és USR-s politikusok is vannak a meghívottak között, de mivel még nem jeleztek vissza, az elővigyázatosság arra inti a szervezőket, hogy ne említsenek konkrét neveket.
Szintén újságírói kérdésre válaszolva mondták el a szervezők: az LMBT-közösség problémáival foglalkozó ún. „szivárványsátor” sem lesz Tusványoson, mivel senki nem kereste meg őket az ötlettel. Amennyiben igény mutatkozik rá, visszatérnek a kérdésre, de Tusványos „elég nyitott” ilyen szempontból is – fogalmaztak.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.
Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.