Lelőttek egy robbanómellényes férfit Brüsszelben

Kiürítették a brüsszeli főpályaudvart és a közeli főteret. Kisebb robbanás hallatszott.
Hirdetés
 Merényletkísérlet miatt kiürítették Brüsszel főterét és a város egyik főpályaudvarát, egy robbanómellényt viselő támadót ártalmatlanítottak a helyi sajtó kedd esti első jelentései szerint.
 
A La Libre Belgique című napilap arról számolt be, hogy szemtanúk egy robbanás, majd lövések hangját hallották. Egyikük azt hallotta, hogy a férfi azt kiáltotta, „dzsihadisták mindig lesznek”, majd hogy „Allahu Akbar”, ezután felrobbantotta a táskáját.
 
 
Pierre Meys, a brüsszeli tűzoltóság szóvivője megerősítette, hogy egy kisebb robbanás történt, további részleteket azonban nem közölt. A tudósítások szerint pánik tört ki a helyiekkel és turistákkal zsúfolt környéken, ahol a rendőrök nagy erőkkel jelen vannak.
 
A sajtó hírei szerint a rendőrök meglőtték a támadót, aki súlyosan megsebesült, de nem halt meg. A hatóságok azt közölték, hogy „ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet”.
 
A vonatközlekedést felfüggesztették a belga főváros központi pályaudvarán, és több metróvonalat is lezártak.

Hirdetés