Horrorisztikus adatok jöttek ki a Szamos szennyezettségének mérésekor

Baranyi Krisztina, az Együtt politikusa bevizsgáltatta a folyót. Az eredmény rémisztő.
Hirdetés

A Magyarországon és az Európai Unió valamennyi országában megszabott határértékeket jóval meghaladó szennyezettségi szintet állapított meg a független akkreditált magyarországi laboratórium, ahol Baranyi Krisztina, az Együtt Budaest IX. kerületében tevékenykedő önkormányzati képviselője megvizsgáltatta a május 3-án a Szamosba ömlő szennyvízből vett vízmintákat – írja a Szatmár.ro.

„Ez a víz maga a fertő” - állapította meg az eredmények ismeretében a budapesti szakpolitikus, aki csütörtökön ismertette a vizsgálat eredményeit a szatmári sajtó képviselőivel. A sajtótájékoztató helyszíneként pedig nem is választhatott volna kézenfekvőbb helyszínt, mint az Unicarm élelmiszeripari cég székhelyének bejáratát. A Szamos legfőbb szennyezője ugyanis pontosan a több mint kétezer személyt foglalkoztató vetési gyár, állítja a szakpolitikus.

Miközben a vízben található rothadó anyagok indikátora terén a magyarországi határérték 100 mikrogramm literenként, addig a Szamosba ömlő szennyvízben mért mennyiség 3890 mikrogramm/liter. Az ammónia mennyisége is tízszerese a megengedettnek a folyóba kerülő hugynak és rothadó fehérjének köszönhetően. A vízben találtak továbbá jelentős mennyiségű szervesanyagot, zsírt, foszfort.

Az érvényben lévő nemzetközi normák szerint amennyiben 100 mililiter vízben 200 bakérium található, akkor az már fertőzőnek számít. Az Unicarmból ömlő vízben 13 millió (!) baktériumot találtak száz mililiter vízben..

Mivel a környezet ily mértékű mérgezése bűncselekménynek számít, Baranyi büntetőjogi feljelentést készül tenni a Szatmár Megyei Rendőrségnél, akárcsak a Szatmár Megyei Környezetvéldemi Őrszolgálatnál. Nem szándékszik megállni azonban a romániai hatóságoknál: ígérete szerint jelenti az esetet a magyar hatóságoknál, valamint az illetékes kormánymegbízottnak is. Feljelentést tesz továbbá az Európai Unió illetékes intézményénél is.

Hirdetés