Szatmár megyei húsüzem szennyezi a Szamost és a Tiszát?

Ezt állítja az Együtt budapesti önkormányzati képviselője, Baranyi Krisztina, aki videót is készített a szennyezésről. Az illetékesek semmiről sem tudnak.
Hirdetés

Durván szennyezi a Szamost Szatmár megyében az Unicarm húsfelfolgozó vállalat vetési üzeme – állítja Baranyi Krisztina, az Együtt Budapest IX. kerületében tevékenykedő önkormányzati képviselője.

A környezetvédelmi szakpolitikus nemrég olyan videót töltött fel a Facebookra, amelyben elmondja: a végére akart járni, honnan kerül a szennyezés a Tiszába, így jutott el a Szamos mentén Vetésre, ahol felfedezte, hogy az Unicarmból fémcső vezet a folyópartra, amelyből időnként bűzös folyadék kerül a vízbe.

A szennyezésre Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét is felhívta, amikor a kormányfő a múlt héten Csengerben járt.

Vasile Andries, a Szatmár Megyei Vízügyi Igazgatóság vezetője a Szatmár.ro portálnak azt mondta: naponta végeznek vízminőségi ellenőrzéseket Vetés és Óvári közelében is, de soha nem tapasztaltak semmilyen rendellenességet. Ezekről az ellenőrzésekről havonta készítenek részletes jelentést, ám ezekben sem volt szükséges jelentős szennyezettségről beszámolniuk.

Hirdetés

A Környezetvédelmi Őrség Szatmár megyei kirendeltségének vezetője, Vasile Fănăţan a portálnak úgy nyilatkozott, nem tudja elképzelni a szennyezést, mivel a vállalatnak saját szennyvíztisztítója és égetője is van. „Véletlen baleset lehetett”, tette hozzá.

Ilyés Gyula, Vetés polgármestere a Szatmári Friss Újságnak szintén azt mondta: nincs tudomása a szennyezésről. „Amit a kisfilm bemutatott, az tényleg meghökkentő. Igaz, én még nem tapasztaltam, és az is biztos, hogy nem állandó jellegű a szennyezés, mint ahogy az is valószínű, hogy az Unicarm alkalmanként tényleg szennylét enged a Szamosba. Viszont ha valóban annyira komoly a dolog, mint azt a szakpolitikus vázolta, akkor a magyarországi vízminőség-ellenőrző hatótások vagy bármilyen más hatóság miért nem lépett eddig? Nekem polgármesterként semmiféle jogom, hatásköröm nemhogy felelősségre vonni, de megkérdezni sincs egy magáncéget, bár az általam vezetett község területén folytatja tevékenységét. Ha nem enged be, be sem léphetek a területére” — mondta a Szatmári Friss Újságnak Ilyés, aki az üggyel kapcsolatban azt tartja kissé gyanúsnak s nem tiszta szándékúnak, hogy Baranyi Krisztina nem bármiféle hivatalos úton s konkrétan mért adatokkal alátámasztott dokumentumokkal, hanem nagyon is célirányosan, menet közben vetette oda az esetet a csengeri uszoda átadására érkezett Orbán Viktor elé.

Hirdetés