Támadtak a kiberterroristák, de a SRI résen volt

Az elhárított akció az egyik kormányintézmény ellen irányult.
Hirdetés

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által koordinált Cyberint Országos Központnak sikerült elhárítania egy kibertámadást, amelynek az egyik kormányintézmény volt a célpontja.

A SRI tájékoztatása szerint a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) jelzése nyomán került sor az akcióra.

A szolgálat úgy véli, hogy a támadást valószínűleg „az APT28 / Fancy Bear nevű kibernetikai bűnszövetkezet intézte”.

„Egy kormányintézet ellen intézett kibertámadásra került sor, amelynek elkövetői valószínű ugyanazok, mint akik korábban is próbálkoztak hasonlókkal. Az intézmények közötti kiváló együttműködésnek köszönhetően azonosítottuk a célba vett intézményt és a támadási módszert, így sikerült elhárítanunk a támadást és megelőzzük, hogy kár keletkezzen. Az ilyen eset nem egyedülálló, naponta ezresével történnek támadások, és ez alól Románia sem kivétel” – magyarázta a SRI.

A SRI képviselői szerint a közeljövőben arra lehet számítani, hogy fejlődik a támadók technikai felszerelése, ezért „világos és gyakorlatias törvénykezésre lenne szükség”, hogy tudni lehessen, kinek, milyen felelőssége és hatásköre van az ilyen ügyekben.

Hirdetés