A nyolcvanas években a Magyar Televízió egyik, a különböző műsorok közötti szünetek kitöltésére alkalmazott megoldása a Klasszikusok diszkóritmusban című műsorszám volt, amely komolyzenei művek felgyorsított, ritmusos popzenei stílusra átírt változatát jelentette. Nos, ez a műfaj juthat az ember eszébe, ha megtekinti az egyik legismertebb Molière-klasszikus, A mizantróp legújabb feldolgozását, amelyet Novák Eszter rendezett a nagyváradi Szigligeti Színházban.

A cselekmény minden bizonnyal sokak számára ismerős: Alceste, a főszereplő kérlelhetetlenül, talán már túlságosan is mereven ragaszkodik az egyenes beszédhez, kíméletlenül őszinte, nem ismeri a kegyes hazugság fogalmát, és jottányit sem hajlandó engedni a klasszikus erkölcsi normákból. Ez azonban egy olyan társadalomban, amelyben mindenki képmutató, a többiek szemébe hízeleg, a hátuk mögött azonban kíméletlenül kipletykálja és pocskondiázza őket, egy olyan világban, ahol a bírósági ítéletek nem a törvények alapján születnek, hanem annak függvényében, kinek milyen összeköttetései vannak, nem sok babért terem, így Alceste – aki magas erkölcsi mércéjének megfelelni képtelen szerelmében is csalódik – a társadalomból való kivonulás mellett dönt.

Novák Eszter gyakorlatilag lefordította a 17. században született darabot a 21. század nyelvére – anélkül, hogy az eredeti, verses szöveghez hozzányúlt volna.

Az egykori francia arisztokrácia tagjai a váradi előadásban igazi, modern hipszterek, akik a lehető legújabb – az átlagember számára sokszor nevetséges – divat szerint öltözködnek, a közönség közé vegyülve agyba-főbe dicsérik a jobb ruhadarabokat, szelfiket készítenek, lakásukat pedig dizájnbútorokkal -és kiegészítőkkel rendezik be.

Maga az előadás is egy divatbemutató – a darab elején a szereplők úgy vonulnak be és úgy pózolnak, mintha modellek lennének – és egy musicalfim keverékét idézi: a darab elején és a végén is kivetített stáblista fut, a szereplők pedig időről időre váratlanul az elmúlt harminc év popslágereit kezdik el dalolni a Barbie girltől a Gangnam Style-on át a Humanig. Mindez azonban csak az elején lepi meg egy kicsit a nézőt, azután természetessé válik, hiszen tökéletesen beleillik a darab koncepciójába.

Az ugyanis ezek által is egyértelművé teszi, hogy a Molière által ostorozott képmutatás és kétszínűség ma is ugyanúgy jellemző ránk, emberekre, mint négyszáz évvel ezelőtt. És ugyanúgy, ahogy akkor, a túlzott merevség, az erkölcsi normák kíméletlen, már-már gépies számonkérése egy adott ponton túl már túlzás, szinte embertelen magatartás, hiszen az emberi mivolthoz az is szervesen hozzátartozik, hogy jelleme, természete egy csöppet sem hibátlan. Jó ötlet reflektorok színpadi kellékként való alkalmazása, amely vélhetően azt hivatott kiemelni, hogy Alceste morális felsőbbségének tudatában kíméletlenül rá akar világítani mindenki hibáira, ám ez csak még jobban rávilágít arra, hogy alapvetően a folyton a lámpákkal babráló főhős sem mentes tőlük.

A színészi játékot nehéz másként jellemezni, mint hogy az egyszerűen kiemelkedő: a főszereplő Dimény Levente és a szerelmét, Celimene-t alakító Tasnády-Sáhy Noémi alakítása pazar, de az Alceste barátját, Philinte-et játszó Szotyori József, Kardos M. Róbert (Oronte), az álszent intrikus, Arsionet megtestesítő Tóth Tünde, a Celimene barátnőjét, Eliante-ot játszó Ababi Csilla, a két piperkőcöt, Acaste-ot és Clitandre-t megformáló Balogh Attila és Szabó Eduárd, illetve az inasokat alakító Kiss Csaba és Kocsis Gyula is kitűnő.

Hemzsegnek a jól eltalált szituációs poénok, amelyek folyamatosan kiemelik a helyzet abszurditását, mindenki a maximumot hozza a ki a karakteréből, a Szigligeti Színház művészei az elsőtől az utolsó jelenetig – amelyben Alceste fogja dizájnkaspóba ültetett díszfacsemetéjét, mint egyetlen, magához méltónak tartott társát, és elvonul, és amelyben a korábbi önfeledt bolondozás ellenpontozásaként olyan erős, tömény a drámai töltet, hogy szinte kézzel fogható – úgy lubickolnak a szerepben, mint Acaste és Clitandre a színpadon kialakított medencében.

Nem túlzás kijelenteni: a Novák Eszter-féle mizantróp az utóbbi évek egyik legjobb váradi előadása.