Vigyázó szemetek Budapestre vessétek!

A világ ötven neves kiadványa küldött tudósítót Bukarestbe, hogy élőben közvetítsenek a tüntetésekről. A nagy sajtótrösztök csak akkor nem használnak szabadúszókat, ha információkkal rendelkeznek a konfliktus lehetséges eszkalálódásáról.

Nem újdonság az a tény, hogy a CNN, a BBC, a NYT nagy felületeket biztosítottak az eseményeknek. De azt aggasztónak tartom, hogy a Russia Today és az Al-Dzsazíra terjedelmes beszámolókat küldtek és rendkívül kedvezően viszonyultak a tüntetésekhez. Ráadásul a moldovai Mi Pártunk (PN) oroszbarát vezetője, a Moszkvával bizonyítottan kapcsolatban álló Renato Usatîi vasárnap megszervezte Chişinău-ban a

Romániai korrupció elleni szolidaritás menetét.

Amivel a bukaresti Győzelem (Victoriei) téri tüntetőkkel vállalt szolidaritást, a PSD ellen.

Tegnap újrakezdődött a Chişinău-i nyugatbarát pártok közötti veszekedés. Gabriela Ioniţă újságírót a Cadran politictól az Izvesztyija kereste meg, hogy írjon a bukaresti tüntetésről. Mivel nem volt a Putyin propagandájához tartozó kiadvány ínyére, az anyag csak négy nappal később jelent meg, amikor a dolgok némileg lecsillapodtak. Az anyag végén a keleti geopolitikai térség egyik ismert elemzője leszögezte, hogy „nem szabad illúziókat kergetnünk, Románia továbbra is a NATO stabil partnere marad”.

Ki érdekelt a romániai konfliktus eszkalálódásában?

Elsősorban Oroszország, amely – oligarchákon keresztül – jelentős részesedésekkel rendelkezik a természeti forrásokat kitermelő cégekben, de nemcsak ezekben. Az osztrák OMV-csoport a múlt év végén „elvi megállapodást kötött” az orosz óriással, a Gazprommal egy romániai aktívumcseréről. Közismert Alexander Van der Bellen, Ausztria „zöld” elnöke Oroszország iránti szimpátiája.

Az orosz Szputnyik sajtótröszt nagy terjedelemben számolt be a romániai konfliktusos állapotról, a cikkek hangulata pedig gyakran gyújtogató jellegű volt. Éppen a tüntetésekkel kapcsolatos alkotmányos jogokat korlátozó

Oroszország támogatja a tüntetéseket? Ez furcsa.

Vlagyimir Putyin nemrég villámlátogatáson járt Orbán Viktor magyar kormányfőnél, aki közvetítő kíván lenni Oroszország és a nagyhatalmak között. A magyarok azon érdeke mellett, hogy megszerezzék a tízmilliárd dolláros hitelt a Pacs-i (így! – a szerk.) nukleáris erőművek számára (melyek ellen senki sem tiltakozik a Greenpeace-től), megfigyelhetjük Orbán fokozott aggodalmát az ukrajnai magyar kisebbségért. A nyerget üti, hogy a ló érezze.

Nem véletlen, hogy a Duna TV, a közszolgálati televízió az egyetlen nagy hiányzó Bukarestből. Gyakorlatilag

az Orbán Viktor despotikus rezsimjének alárendelt sajtó gyanúsan hallgat.

A putyinista sajtó energiáinak felerősödése közepette könnyen átlátható, hogy a magyar kormányfő a nagy regionális vezető szerepében akar tetszelegni és ő lenne a leginkább érdekelt Románia instabilitásában.

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter már ősszel azt mondta a nyugati diplomatáknak, hogy Oroszország már nem jelent veszélyt. Miközben Budapest benyomta az amerikai kormányzat csúcsára Gorka Sebestyén biztonságpolitikai szakértőt, Trumpot pedig Magyarországra várják (ezt a január elején Cozmin Guşă által elhintett állítást már többen átvették, de hivatalosan senki sem erősítette meg – a szerk.), aggasztó jelzés, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nem fogadta Teodor Meleşcanu román külügyminisztert.

Romániának nincs hatékony diplomáciája.

A bukaresti válság meggyengítette nyugati partnereink bizalmát. Miközben a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 1,2 milliárd dollárral nőtt, a korábbi kormány pedig aláírt egy 1,7 milliárd eurós szerződést négy – nyilvánvalóan amerikai technológiával felszerelt – katonai korvett megépítéséről, ki közli a washingtoni adminisztrációval, hogy továbbra is Románia az Amerikai Egyesült Államok legstabilabb partnere a régióban?

Egy politikai instabilitás és gazdasági összeomlás a térségbeli hagyományos ellenfeleinknek kedvez. Úgy tűnik,

leginkább Magyarország érdekelt a válság elhúzódásában,

főleg úgy, hogy a jövő évtől kezdve nagyszabású akciókat tervez a trianoni szerződés elítélésére. A határokat, természetesen, nem lehet megváltoztatni, ahogy azt egyesek szeretnék. A NATO-val és az EU-val több mint tíz éve aláírt szerződések megvédenek bennünket. Budapest csak annyit tehet, hogy radikalizálja az erdélyi magyar szélsőségesek diskurzusát és – egyes „kettős vezénylet” alatt álló politikusokon keresztül – kikényszerít egy Székelyföldnek kedvező regionalizálási törvényt.

Ki fogja emlékeztetni a magyarokat arra, hogy Budapestet, Winston Churchill kérésére (így! – a szerk.), a királyi seregek szabadították fel 1919 nyarán Kun Béla bolsevik rezsimje alól és hogy a román katona bocskora néhány napig ki volt tűzve a magyar Parlament tetejére?